Média

Sales house: mit szólnának a szabályozáshoz az érintettek?

A Népszabadság pénteken egy olyan előkészület alatt lévő jogszabálytervezetről írt, ami alapján a médiavállalatoknak nem lehetne tulajdonrészük a reklámok értékesítésével foglalkozó kereskedőházakban, vagyis sales house-okban. Kíváncsiak voltunk, mit szólnának hozzá a lap által érintettként megnevezett piaci szereplők, többek között az RTL Magyarország és a Simicska Lajos nevével fémjelzett Class FM, valamint a CEMP és a Central Médiacsoport. A kormány részéről egyébként azzal reagáltak a pénteki cikkre, hogy ők nem készülnek ilyen jogszabályra. A Fidesz kormányzása idején azonban rendszeres gyakorlattá vált, hogy az ilyen vitatott jogszabályokat egyéni képviselők nyújtják be az Országgyűlésnek, ahogyan történt az a reklámadó bevezetésekor is, így egy ilyen kormányzati cáfolat közel sem jelenti azt, hogy nem születik végül ilyen jogszabály.

Szinte minden online sajtóorgánum foglalkozott azzal az értesüléssel, amiről a Népszabadság számolt be. Információik alapján – amit állítólag nekik több piaci és kormányzati forrás is megerősített – jogszabályi úton akadályoznák meg, hogy egy médiavállalat tulajdonosa reklámokat, hirdetéseket értékesítő kereskedőházakat, vagyis sales house-okat működtessen, ezt még kapcsolt vállalkozásain keresztül sem tehetné meg. A lap szerint a jogszabályt bármikor benyújthatják, arra már Rogán Antal és Habony Árpád is rábólintott, és jelenleg azt mérlegelik, hogy az milyen reakciót váltana ki az RTL német tulajdonosából.

Hiszen a lap szerint a tervezett jogszabály egyik nagy kárvallottja lenne az RTL, amely korábban nemzetközi fellépésével elérte, hogy végül a rá kiszabott extra mértékű, eleinte 40, majd 50 százalékos (bevétel alapon számolt) reklámadó mértékét csökkentsék. Az RTL-csoportot azért érintené rosszul a tervezett szabályozás, mert a reklámbevételeit a tulajdonában lévő, R-Time nevű sales house-on keresztül szerzi. Az R-Time egyébként nemcsak az RTL-csoport csatornáinak (RTL Klub, RTLII, RTL+, Cool TV, Film+ és Film2, Sorozat+) reklámidejét értékesíti, de több más tulajdonú tévével is szövetkeztek, így ők árulják a Discovery Channel, a TLC, a Muzsika TV, az IDx, a Paramount Channel, a VIVA, a Comedy Central, a Nickelodeon, és a Music Television (MTV) reklámperceit is.  Ha megvalósulna, amiről a napilap cikkezett, akkor az óriási érvágás lenne az RTL-nek, hiszen kénytelen lenne eladni a kereskedőházát.

A 24.hu a Népszabadság cikkének megjelenése után megkereste az ügyben az RTL Magyarországot, ők viszont a szokásosnál is óvatosabbnak bizonyultak, mindössze annyit jeleztek vissza sajtókapcsolati vezetőjükön keresztül, hogy köszönik a megkeresést, de a hírt nem szeretnék kommentálni. Az egyik, az RTL Csoportnál dolgozó, a cég ügyeire rálátó forrásunktól ugyanakkor azt hallottuk, hogy már korábban eljutottak a cégcsoporthoz a sales-house szabályozással kapcsolatos tervek.

Simicskáék nem tartják magukat érintettnek

A Népszabadság azt is közölte, hogy a tervezett szabály hátrányosan érintené Simicska Lajos médiaérdekeltségeit is. A lap ugyanis azt írta, hogy a miniszterelnökkel tavaly szembefordult üzletember Class FM-jének reklámidejét egy „családon belüli” sales house, a Sonitus Media értékesíti, amelynek a (magát a TV2 jogos tulajdonosának is tartó, emiatt perben is lévő) Megapolis Media a tulajdonosa, ez a cég pedig közvetve érdekelt a Class FM-ben, így a törvény tiltólistára tenné.

A 24.hu megkereste a Class FM-et és a Sonitus Media-t is. Turi Árpád, a Class FM-et működtető Advenio Zrt. vezérigazgatója telefonon azt mondta szerkesztőségünknek, hogy úgy tudja, őket nem érintené egy ilyen szabály, hiszen a Class FM-et működtető Advenio Zrt. nem tulajdonosa a Sonitus Médiának. Hasonlóan nyilatkozott a 24.hu-nak Pakots Zsolt, a Sonitus Média Kft. ügyvezetője is. Mint telefonos megkeresésünk után e-mailben jelezte,

Mivel ez még ebben a pillanatban még csak egy sajtóértesülés, ezért sajtón keresztül történő üzengetésekre nem kívánunk érdemben reagálni. Ha majd konkrétumok születnek, és abból törvények, akkor természetesen, mint eddig is mindig, a Sonitus Média Kft. a törvényeknek megfelelően fog eljárni.

Az ügyvezető ugyanakkor hozzátette, hogy

a Sonitus Média Kft. a Class FM rádió és a Music FM rádió mellett most is több mint 40 vidéki rádiónak is értékesíti a reklámidejét. A Sonitus Média Kft. jelenleg sem közvetett, sem közvetlen tulajdonosi kapcsolatban nem áll a Class FM rádióval.

A 24.hu ezek után ellenőrizte a cégnyilvántartást, és abból valóban az derült ki, hogy a Class FM-et működtető Advenio Zrt.-nek – a Népszabadság cikkével ellentétben – valóban nem tulajdonosa a Megapolis Media.

Fotó: Pál Anna Viktória
Fotó: Pál Anna Viktória

A cégadatokból azonban az látszik, hogy ha a jogszabályt valóban abban a formában terjesztenék be, ahogyan azt a Népszabadság írta, akkor az ugyancsak Simicska-érdekeltségű Lánchíd Rádió miatt még adódhatnak problémáik, azt ugyanis a Magyar Nemzet című napilapot is megjelentető Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. működteti, és ennek a kft.-nek az a Megapolis a tulajdonosa, amely a Sonitus Médiának is. A tervezet ugyanis állítólag a kapcsolt vállalkozásokra is vonatkozik.

Kerestük ennek kapcsán ismételten Pakots Zsoltot, de erre már csak a 24.hu azon cikkének linkjét küldte vissza, amelyben a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) 2 mondatos közleményben cáfolja, hogy a kormány ilyen szabályozásra készülne. A KTK-s cáfolat így szólt:

A reklámfelületeket értékesítő kereskedőházakról szóló törvényjavaslatot sem a közigazgatási államtitkári értekezlet, sem a kormány nem készített elő és nem tárgyalt. Így a Népszabadságban megjelent hír alaptalan.

Fontos azonban, hogy az efféle, a médiapiacot hátrányosan érintő jogszabályokat mostanság nem a kormány, hanem a kormánypárt valamelyik országgyűlési képviselője (vagy több képviselője) szokta benyújtani, megkerülve ezzel a közigazgatási egyeztetési köröket. Így a kormány cáfolata még nem jelenti azt, hogy valóban ne kerülne ilyen jogszabály a törvényhozás elé, ahogyan az történt például a reklámadó esetében is. (Hasonló eljárással korábban az Alkotmányt Alaptörvényt is módosították már.)

Az Indexet és a 24.hu-t is érintené

A Népszabadság cikkében egyébként az áll, hogy a tervezett jogszabály az Indexet, a Portfolio.hu-t, az InfoRádiót és több más médiumot működtető, Spéder Zoltán érdekeltségébe tartozó CEMP-et és annak sales house-át, a CEMP Sales House-t, illetve a 24.hu-t is kiadó Central Médiacsoportot és sales house-át, a CM Sales-t is hátrányosan érintené, hiszen e médiavállalatok is értékesítőházakon keresztül végzik a reklámértékesítést. Ám Ziegler Gábor, a CEMP Sales House ügyvezetője és Varga Zoltán, a Central Médiacsoport tulajdonos-vezérigazgatója sem kívánt kommentárt fűzni megkeresésünkre a témához. 

Az Atmedia lenne a nyertese a szabályozásnak

Egyébként, ha megvalósulna a szabályozás, annak kétségkívül az Atmedia lenne a nyertese. Az Atmedia tavaly, nem sokkal azután vette át a TV2 reklámidejének értékesítését, hogy a tévétársaságban tulajdonos lett Andy Vajna kormánybiztos. Az Atmedia vette át nemrégiben a közmédia reklámperceinek értékesítését is, amit egyébként tenderen kívül, a Rogán Antal szomszédjának, Csetényi Csabának az érdekeltségébe tartozó MCS-től vettek át. Az Atmedia ezenkívül még számos más csatorna reklámperceit is értékesíti, és cégjogilag nem tulajdonosa egyetlen médiavállalat sem.

(A Central Médiacsoport a 24.hu-t is kiadó Central Digitális Média Kft. tulajdonosa.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik