box
Média

Egymásnak esett a GVH tendere kapcsán két médiaügynökség

Szalay Dániel
Szalay Dániel

2016. 03. 08. 14:37

A MEC és a Republic csúnyán egymásnak esett a Gazdasági Versenyhivatal tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat bemutató kampányára vonatkozó tenderrel összefüggésben. A Republic szerint a MEC tisztességtelen volt, viszont azóta az is felmerült, hogy épp a Republic volt tisztességtelen, amikor tisztességtelenséggel vádolta piactársát, és nyilvánosságra hozta a versenytársa által tett ajánlat fontos részletét, holott még folyamatban van a tender.

Körbejárta a hazai szaksajtót az a közlemény, amelyben a Republic ügynökség illetékesei “gratuláltak” a MEC ügynökségnek, amiért az a közlemény szerint 1,4 millió forintért vállalja a Gazdasági Versenyhivatal 2016-os, következő kampányának kivitelezését és gyártását. A Republic közleményében azt írták, hogy “a GVH tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat bemutató kampányát annak címéhez méltóan nyerte el a MEC”. Az ügynökség ezért az összegért a közlemény szerint a megrendelő számára a felkérésben felsorolt alábbi feladatokat látja el:
1. Átfogó kreatív koncepció kidolgozása (ideértve a szlogen tervezését, szövegírását) – 2 db
2. Sajtóhirdetés kreatív koncepció, tervezés, szövegírás
3. 30 mp-es rádióreklám teljes gyártás
4. Online videotartalom koncepció, tervezés, szövegírás
5. Online banner kreatív koncepció, tervezés, szövegírás – flash
6. B1 plakát kreatív koncepció, tervezés, szövegírás
7. City light plakát kreatív koncepció, tervezés, szövegírás
8. A GVH oldalán vagy a megfeleles.hu-n aloldal arculati tervezése (1 statikus oldal)

“Az egész reklámszakma számára súlyosan károsnak és felelőtlennek tartjuk az efféle árazást, hiszen ez nem a versenyről, hanem a versenytársak kiszorításáról szól”

– idézte a közlemény Furák Andrást, a Republic portfólió igazgatóját. Közleményükben azt is írták, hogy a MAKSZ (Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége) megfelelő fórumán előterjesztést kívánnak tenni, hogy a Gulyás János vezette MEC által képviselt magatartásról kifejtse a véleményét. (Gulyás János egyébként a MAKSZ elnökségi tagja.)

A történet lényege tehát, hogy a Republic azt állította, hogy a MEC túl olcsón dolgozik, és ezzel a módszerrel akarja kiszorítani versenytársát.

Aztán jött a fordulat

Ugyanis miután a közlemény itt-ott megjelent, kiderült, hogy az több ponton sem állja meg a helyét.

A mediapiac.com észrevette ugyanis, hogy a GVH tenderén még nem is hirdettek győztest, egyelőre hiánypótlás szakaszában tart a versenyeztetés, ezért a közbeszerzési törvény előírásai alapján a folyamat részleteit, beleértve az ajánlati árakat is, nem tehették volna közzé a résztvevők, a tenderben résztvevők csak a zárás után kérhettek volna betekintést a nyertes ajánlatba, alkothattak volna arról megalapozott véleményt és esetleg kritizálhatták volna a (szakmai) nyilvánosság előtt. Ráadásul – mint arról ugyancsak a mediapiac.com ír – az árral kapcsolatban az a valóság, hogy az a kampány kreatív koncepciójának kidolgozására, + 1 db banner, + 1 db statikus landing page + 1 db rádióspot legyártására vonatkozott.

“Természetesen az egyes ügynökségek az anyagukban további feladatokat is beárazhattak, illetve a kiírónak is joga volt a beadott anyagok árakra vonatkozó részeiről hiánypótlást, tisztázást kérni – ahogy ezt információink szerint meg is tették” – írta a portál, hozzátéve, hogy a nyilvánosságra került ár a fenti munkamennyiségre – figyelembe véve az iparágban nemzetközileg szokásos, munkaráfordítás/munkabér+overhead+profit árképzési modellt – nem tűnik indokolatlanul alacsonynak, ha azt feltételezzük, hogy egy ügynökség 3-5 senior szakemberének egyheti teljes munkáját igényli, és hozzávesszük a minimális mennyiségű produkciós feladatot is. “Amennyiben valaki nagyobb kreatív csapattal, több órával, átlag félmilliós bruttó fizetésű teamnél jobban díjazott emberekkel, vagy más produkciós tartalommal, esetleg drágább megoldásokkal (pl. fotózás, eredeti zeneszerzés) operál, akkor természetesen ennél jelentősen magasabb ár is adódhat” – teszik hozzá.

A portál cikke megjegyzi továbbá, hogy a kiírásban nem egy konkrét ötletet kellett beárazni, hanem arra válaszolni, hogy egy ilyen munkát mennyiért tud vállalni az ügynökség.

Azt egyelőre nem tudni, hogy ezek után a MEC tervez-e válaszlépést a Republic vádjaival kapcsolatban, illetve az sem világos, mit tesz a MAKSZ, ahol ráadásul elnökségi tag Gulyás János. Mindenesetre érdekes, hogy egy, a GVH tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat bemutató kampányára vonatkozó tender kapcsán ilyen formában esnek egymásnak a sajtó nyilvánossága előtt a piac szereplői.

 

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2015. október 26.
Peresztegi Imre, a ZÁÉV Építőipari Zrt. vezérigazgatója, Deutsch Tamás, az MTK Budapest elnöke, Görözdi György, MTK Kiemelt Beruházások Projekt Igazgatója és Paár Attila, a West Hungária Bau Kft. ügyvezető igazgatója (b-j) az új Hidegkuti Nándor Stadion építéséről tartott sajtótájékoztatón 2015. október 26-án. Bejelentették, hogy a ZÁÉV Építőipari Zrt. és a West Hungária Bau Kft. konzorciuma nyerte el a több mint hatmilliárd forintból épülő új stadion tervezésére és kivitelezésére kiírt pályázatot.
MTI Fotó: Illyés Tibor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.