Shocked businessman reading on his smartphone
Média

Mobilszolgáltató lázadása a hirdetések ellen – veszélyben az internet?

Szalay Dániel
Szalay Dániel

2016. 02. 24. 17:12

Az egyik jelentős európai mobilszolgáltató lényegében elkezdi kitiltogatni a hirdetéseket a hálózatából. Van persze magyarázatuk is rá, csak közben lehet, hogy áldozatul esnek a tartalomszolgáltatók.
Korábban a témában:

A brit Three mobilszolgáltató azzal magyarázta a hálózatán bevezetendő hirdetésszűrés aktiválását, hogy a hirdetések letöltődéséért eddig a felhasználók fizettek, pedig ezekért szerinte a hirdető vállalkozásoknak kellene. Vagyis arról van szó, hogy a mobilszolgáltató megelégelte a reklámok miatt keletkező plusz adatforgalmat, valamint azt, hogy a hirdetők még különböző adatokat is begyűjtenek a felhasználókról, és egyébként az sem tetszik a Three-nek, hogy a felhasználói élményt különböző felugró ablakok rontják el.  A dologhoz egyébként az is hozzátartozik, hogy a Three egyik befektetője éppen egy reklámszűréssel foglalkozó izraeli startup tulajdonosa is, de erről cikkünk második felében még szó esik majd.

A Three mindenesetre várhatóan még idén elkezdi blokkolni a reklámokat. Ez lesz az első hálózat alapú reklámtiltás, és ezután a felhasználók reklámok nélkül látják majd a weboldalakat. Pontosabban a közlemény alapján úgy tűnik, hogy bizonyos elvárásoknak megfelelő hirdetéseket azért továbbra is beengednek majd a hálózatra. A közlemény úgy fogalmaz, hogy jobb, sokkal relevánsabb megjelenő hirdetéseket szeretnének és átláthatóbb élményt biztosítanának az ügyfeleknek. Mindenesetre világosan látszik, hogy a szolgáltató, illetve partnere fogják meghatározni, hogy milyen hirdetéseket engednek át a hálózaton.

Hogyan finanszírozzák majd a működést a tartalomszolgáltatók?

Reklámtiltó programokat, vagyis közismert nevükön az ad-blockereket eddig is sok felhasználó használt a számítógépén vagy éppen a telefonján, de ezzel jelentősen megkárosították a tartalomszolgáltatókat, akik a reklámok miatt tudták azt biztosítani, hogy ne kelljen előfizetési díjat kérniük a cikkekért. Az újdonság révén viszont a reklámokat már az előtt ki fogják szűrni, hogy az a felhasználók mobiljára letöltődne, tehát a felhasználóknak nem is lesz szüksége reklámblokkolóra.

A Three közleménye szerint a Shine Technologies céggel dolgozik együtt. Azt, hogy az új technológia pontosan hogyan fog majd működni, részleteiben a következő hónapban fogják kidolgozni. Az egyébként izraeli hátterű Shine Technologies egyébként arról is beszélt, hogy új a megoldásuk lehetővé teszi, hogy más, a Three-hez tartozó mobilhálózaton is gyorsan bevezessék a reklámszűrést. A szintén a Three csoporthoz tartozó Tre Italy például máris jelezte, hogy a britek után az olaszok is számíthatnak a technológia élesítésére.

Tom Malleschitz, a Three UK egyik vezetője arról beszélt, hogy az irreleváns és túlzott mennyiségű mobilhirdetés idegesíti az ügyfeleiket, rontja az ügyfélélményt, ráadásul az ügyfeleknek kell megfizetniük a hirdetések által generált adatforgalmat. Szerinte ezért az iparágnak közösen kell fellépnie, hogy olyan hirdetéseket jelenítsenek meg az ügyfeleknél, amilyeneket ők szeretnének, és amiből előnyük származik.

Pillanatok alatt vírusként terjedhet el az új jelenség

A Three-nak 30 millió előfizetője van, és az Egyesült Királyságon kívül Ausztriában, Dániában, Írországban, Svédországban is jelen van. Ráadásul a CK Hutchison, a Three Hong Kong-i tulajdonosa épp most vásárolja fel 10,5 milliárd angol fontért az O2 nevű szolgáltatót, mely a második legnagyobb mobiloperátor az Egyesült Királyságban. Vagyis a reklámszűrés pillanatok alatt igen sok mobil-előfizetőt és ezen keresztül nem kevés tartalomszolgáltatót érinthet.

Li Ka-shing, a CK Hutchison tulajdonosa ráadásul a Shine egyik befektetője is.

Az IAB szerint veszélyben az internet jövője

A digitális reklámszakmát tömörítő IAB Europe a hírre úgy reagált, hogy

a hirdetéstiltás az egész internetet veszélyezteti, hátrányosan érinti a fogyasztókat és a kisvállalkozásokat, amelyek hirdetés alapú online szolgáltatásokat nyújtanak, továbbá csökkenti a média függetlenségét és sokszínűségét Európában. Sőt az IAB Europe szerint a reklámszűrés ellentétes a hálózatsemlegesség elvével, valamint sérti a kereskedelem szabadságát.

Tehát kemény csatákra lehet az ügyben számítani. Az sem lenne meglepő fordulat, ha ezek után a tartalomszolgáltatók válaszképpen elkezdenék kitiltani a Three hálózatából érkező látogatókat, vagy előfizetési díjért biztosítanák csak az érintetteknek a tartalmaikat, amelyek előállítása meglehetősen költséges.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind