Média

Kétezer reklámot vizsgált meg az ÖRT

Elkészítette az Önszabályozó Reklámtestület a 2015. évre vonatkozó társszabályozási beszámolóját.

A médiaszabályozás fontos, de talán kevésbé ismert eleme a társszabályozás, amely alapján a médiahatóság a „szabálytalankodókkal” szembeni eljárást szakmai szervezetnek delegálja. Az ÖRT jár el a sajtóban és a lekérhető médiaszolgáltatásokban közzétett kereskedelmi közleményekkel kapcsolatos panaszok esetén, valamint ugyancsak az ÖRT feladata az átfogó vizsgálat, vagyis az évente két monitoring elkészítése is.

Az ÖRT most tette közzé a 2015-re vonatkozó jelentését, ami alapján reklámokkal kapcsolatos panasz (a társszabályozásban érintett területre) 2015-ben sem érkezett, és hasznosak, sikeresek voltak a monitoring vizsgálatok is. A két vizsgálat során összesen mintegy 2 ezer reklámot vizsgált az ÖRT.

Az ÖRT az első félévben a vallási és világnézeti meggyőződés megsértésének tilalmáról szóló rendelkezés szempontjából vizsgálta a 2015 január első két hetében közzétett reklámokat. A vizsgálat tárgyának kiválasztását a vallási jelképek használatával kapcsolatos érzékenység, a világpolitikai helyzet, valamint a Charlie Hebdo elleni terrortámadás indokolta.

Fantasztikus szakembert találtunk Dr. Szent-Iványi Ilona lelkész, teológus, világ vallás és vallásközi párbeszéd szakértő személyében, aki nemcsak eligazított bennünket a kerülendő és a különös gondosságot igénylő vallási jelképek és szimbólumok között, de meg is nézte a több mint ezer reklámot, így a 100%-os megfelelési arány hitelességét az ő szaktudása is igazolja

– hangsúlyozta Fazekas Ildikó, az ÖRT főtitkára.

A monitoring témájának kiválasztásakor még nem is gondoltuk, hogy év közben ilyen aktuálissá válhat ez a téma. A kiváló eredményről nemcsak a szakmát, hanem a nagy egyházak vezetőit (elnök-püspökeit) is tájékoztattuk

– tette hozzá hozzá Megyer Örs, az ÖRT elnöke.

A második félév vizsgálatának témája pedig az egészségre, a biztonságra és a környezetre ártalmas magatartás ösztönözésének tilalmáról szóló szabály betartása volt. A 99%-os megfelelés is kiválónak mondható – tette hozzá Fazekas Ildikó.

A reklámvizsgálatok nemcsak az adott területről kapott látkép miatt fontos, de a vizsgálati szempontok ismertetése és megosztása miatt is, amely segíti a szakmát a jogi és etikai szempontból megfelelő reklámok elkészítésében.

A vizsgálatról szóló tanulmányt benyújtottuk a Médiatanácsnak, és annak jóváhagyása után – mint minden esetben – workshop keretében tájékoztatjuk a szakmát nemcsak az eredményről, hanem a vizsgálatok részletes szempontjairól is – mondta Fazekas.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik