Média

Kiválasztották az év honlapját

www web internet
www web internet
Tizennegyedik alkalommal rendezték meg az online kommunikációs szakma egyik rangos eseményét, Az Év Honlapja pályázatot. A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által szervezett versenyre összesen 280 nevezés érkezett.

A díjátadóra a már jól megszokott helyszínen, a Danubius Hotel Helia-ban került sor tegnap. Varga Edit (MTVA) és Varga István, a pályázat alapítója, valamint dr. Eszes István zsűrielnök ünnepélyes keretek között hirdette ki az idei nyerteseket.

az év honlapja
 

„Évről évre egyre komolyabb pályázatokat kell értékelnünk a zsűrizés során, ami tényleg nem könnyű munka. Számunkra nagy öröm látni, hogy profi honlapokkal, megoldásokkal neveznek a különböző kategóriákba. Külön hangsúlyoznám, hogy idén nagy meglepetést okozott a Vendéglátás és a Portfólió oldalak kategória, ugyanis ebből látszik, hogy már nemcsak a nagy vállalatok, hanem a kisebb cégek, magánszemélyek is egyre komolyabban veszik az online jelenlétet. Ez számukra is nagyon fontos dolog” – mondta Varga István, a pályázat alapítója.

A pályázatra egyébként a legtöbb nevezés a Szolgáltatás (32), az E-kereskedelem (24), illetve a Márkasite (21) kategóriába érkezett. Emellett sok jó megoldás született az applikációk területén is.

Az estről díjjal térhetett haza többek között a Telenor.hu, a Globalplaza.hu, az International Business School, az mno.hu, a mindmegette.hu, a Herendi Porcelán és a tények.hu (TV2) weboldalak képviselői is. A közönségdíjat közel 3000 szavazattal a Go! Angol weboldal nyerte. Az Internet Kultúra Fővárosa pedig sorban másodjára Debrecen lett.

A díjazottak teljes listája itt érhető el.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik