Média

Média területen is erősít az Ipsos

ipsos
ipsos
Két szakemberrel bővült a napokban az Ipsos csapata: Bolyky Dániel kvalitatív kutatási igazgatóként, Kovács Balázs pedig a média csoport vezetőjeként csatlakozott azokhoz a területeikhez, amelyeken az Ipsos eddig is vezető szerepet játszott, és melyek a menedzsment megerősítésével a jövőben a korábbiaknál is kiemeltebb jelentőséget kapnak.

Bolyky Dániel 13 éve tevékenykedik a kutatói szakmában. Szinte az összes fontosabb magyar kutatócégnél dolgozott külsős kvalitatív kutatóként, és nagy tapasztalatot szerzett nem csak a kvalitatív kutatások lebonyolításában, de módszertanok fejlesztésében, ügyfélkezelésben és eladásban is. Korábban főként tanácsadóként vezetett hazai és nemzetközi projekteket, ügynökségeken keresztül és közvetlenül ügyfeleknek is. Média, FMCG, telekommunikáció, egészségügy, pénzügy területeket érintő kutatásokat irányított az üzleti hétköznapok gyakorlatában, miközben az elmélet szintjén kutatásmódszertan és kutatási platform fejlesztéssel foglalkozott. Célja, hogy az Ipsos kvalitatív kutatásai, mind módszertani, mind technológiai oldalról korszerűek és innovatívak legyenek, hogy ügyfeleit minden eddiginél eredményesebben támogassa üzleti céljaik megvalósításában, fogyasztóik mind pontosabb megértésén, megismerésén keresztül. Szabadidejében a Hősök Tere Kezdeményezés egyik alapítójaként tréningeket tart, illetve a fogyasztói magatartással és pszichológiával foglalkozó tudományos könyveket olvas lelkesen.

Bolyky Dániel, Ipsos
Bolyky Dániel, Ipsos

Kovács Balázs közgazdász végzettségű szakember. A médiát érintő több területen is tapasztalatot szerzett. Szakmai pályafutását kutatócégnél kezdte (BellResearch), majd a Viasat kutatásvezetője lett. Médiaügynökségi kutatási vezetőként erősítette az Omnicom Media Group szakembergárdáját, és külsős konzulensként dolgozott neuromarketing kutatási újdonságok piaci bevezetésén. Hosszú távú célja, hogy frissítse az Ipsos média vonatkozású termékportfólióját, a médiapiac szereplőinek igényeit felmérve, velük együttműködve a korábbi jól működő termékek mellett új, innovatív megoldásokat dolgozzon ki. Szabadidejét családja, barátai és két kutyája társaságában tölti, szereti a természetet és az aktív pihenést, különböző sportokat és a rockzenét.

Kovács Balázs, Ipsos
Kovács Balázs, Ipsos

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik