Média

Tematikus napot tart a közmédia

Közmédia új arculata (közmédia, mtva, arculat)
Közmédia új arculata (közmédia, mtva, arculat)
Tematikus napot tart a közmédia televíziós és rádiós csatornáin november 15-én, a magyar szórvány napján.

Ezt Siklósi Beatrix, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kiemelt projektekért is felelős főszerkesztője közölte az MTI-vel. Siklósi Beatrix emlékeztetett arra, hogy az Országgyűlés kedden nyilvánította november 15-ét, Bethlen Gábor (1580-1629) erdélyi fejedelem születésének és halálának évfordulóját a magyar szórvány napjává. Erről a napról néhány éve az erdélyi magyarság már megemlékezik.

Siklósi Beatrix elmondta, hogy ebből az alkalomból a közmédia három televíziós csatornáján – az M1 aktuális csatorna és a Duna mellett hangsúlyosan a Duna Worldön – láthatnak a nézők egész nap a szórványban élő magyarságot bemutató műsorokat. A televíziós csatornák mellett több rádiós műsor is foglalkozik majd a témával november 15-én.
A főszerkesztő tájékoztatása szerint politikusok is megszólalnak majd a műsorfolyamban, Kövér László, az Országgyűlés elnöke exkluzív interjút is adott a közmédiának az alkalomból. Emellett azonban a közmédia nézői és hallgatói a szórványban élő magyarok mindennapi életével, gondjaival, kultúrájával, szokásaival, ételeivel is megismerkedhetnek. A tematikus napon láthatnak majd a nézők az erdélyi, a felvidéki, a délvidéki és a kárpátaljai szórványban élőket bemutató felvételeket. Emellett a Magyarság Házában döntéshozók beszélnek majd arról, mit lehet tenni a szórványban élők asszimilációja ellen, hogyan őrizhetik meg az ottani magyarok anyanyelvüket, kultúrájukat – fogalmazott Siklósi Beatrix. A főszerkesztő kiemelte, hogy élőben jelentkeznek majd a Temesváron akkor zajló kétnapos szórványkonferenciáról, emellett civil szakértőket is megszólaltatnak a szórványban élő magyarok helyzetéről.
A műsorfolyamban számos olyan kezdeményezést is bemutatnak, amelyek segíthetnek a szórványban élő embereknek abban, hogy “magyarok maradhassanak”. Készülnek olyan miniportrék is, amelyekben egy-egy olyan embert mutatnak be, aki sokat tesz a szórványban élőkért.
A stúdióban ismert emberek beszélnek majd a témáról, a tematikus nap két műsorvezetője Borbás Marcsi és Böjte Csaba lesznek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik