Light

A farkasmama halála után farkaspapára szakadt az egész család

Az angliai Oxfordshire-ben még július 21-én szökni próbált egy nőstény farkas az állatkertből. A gondozóknak nem sikerült befogniuk as kerítésen túljutó Embert, így nem maradt más választásuk, a látogatók és környékbeliek érdekében lelőtték az állatot. Később vizsgálat is indult, hogy került a farkas az elektromos kerítésen túl.

Ez már önmagában nagyon szomorú eset, de Ember 10 hetes kölyköket hagyott hátra.

Az állatkertben 47 éve először születtek farkaskölykök, akik most anyjuk nélkül maradtak.

A Huffington Post tudosítása szerint viszont az apa farkas kezébe vette az irányítást, és egyedül neveli a kicsiket. Ash tanítgatja a kölyköket, akik már a gondozók elmondása alapján egyedül esznek, apjuk felkészíti őket az önálló életre, a 10 hetesek követik Asht. Ez az állatvilágban egészen ritkának számít, de a National Geographic azért felhívja a figyelmet, hogy a farkasoknál gyakori, hogy a hímek segítenek gondozni az utódokat.

Amikor még együtt volt a család:

(Borítóképünk illusztráció: Matt Cardy/Getty Images)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik