Light

Megnéztem a Sex Factor első adását, hogy neked már ne kelljen

Hetekkel ezelőtt mi is megírtuk, hogy hamarosan indul a Sex Factor nevű pornóvalóságshow, melynek győztese egymillió dollárral és egy nagy pornóipari dobbantóval lehet majd gazdagabb. A show azóta elkezdődött, lementek az első adások, én pedig úgy döntöttem, hogy megnézem, mit lehet kihozni egy olyan koncepcióból, amelyben a reggeli fogmosások aránya jóval alacsonyabb, mint a

csoportos dugásoké.

Az első epizódot nézve még az én nem túl konzervatív lelkemnek is szoknia kellett a folyamatos meztelenkedést és az állandó szexet. A Sex Factorban ugyanis tényleg minden a szexről, pontosabban a pornózásról szól. A különbséget már az adás elején tisztázza a felnőttfilmes sztárokból álló zsűri. A szakavatott ítészek elmondják, hogy nem csak olyanokat keresnek, akik tudnak szexelni, fontos, hogy egy szereplő jól is mozogjon a kamera előtt, de persze az sem utolsó szempont, ha valaki megfelelő minőségű produkciót tud nyújtani tömegek szeme láttára. Mert tömegek, azok vannak.

Egy csókpárbaj és a zsűri.
Egy csókpárbaj és a zsűri.

Mi, magyarok az elmúlt tíz évben elég nagy dózisban kaptunk a valóságshowkat és tehetségkutatókat, így a formula senkinek nem fog meglepetést okozni. Hatalmas ház, mentorok, tanárok, közös programok, kiszavazás, könnyek. A Sex Factor azonban annyiban mégis más, hogy a nézők szinte alig látják a versenyzőket hétköznapi helyzetekben, a cselekmény szinte csak és kizárólag feladatról feladatra halad.

A megmérettetések gyakorlatilag úgy néznek ki, hogy a versenyzők benyomulnak egy helyiségbe, ahol végre kell hajtani feladatokat. Az első adás a nemek harcáról szólt, a nők és a férfiak egymás ellen küzdöttek, hogy végül a győztes csapat szavazhasson arról, kinek kelljen hazamennie. A szenvedélyes csók, a orgazmusszínlelés és elnézést, de nincs rá megfelelőbb kifejezés, a szopásfordulók után végül a nők győzedelmeskedtek, akik ki is szavazták az egyik srácot azért, mert nyilvánosan maszturbált.

A lányok megtudják a feladatot.
A lányok megtudják a feladatot.

A technikai megvalósítás egyébként egy online produkcióhoz képest profinak mondható, bár vannak jelenetek, ahol a hangot nem sikerült megfelelően megoldani, sokszor visszhangzik a szereplők beszéde. A legérdekesebb élmény mégis a pornós társadalom megismerése. A zsűritagok tényleg úgy viselkednek, mint a tanárok, akik igyekeznek átadni a tudásuk legjavát, a feladatok közben folyamatosan magyaráznak, utasításokat adnak, sőt:

olykor meg is mutatják, mit, hogyan kell.

A legfurább dolog azonban mégis maga a szex. Az aktusok olyan gyakran és olyan versenyszerűen történnek, hogy valósággal szürreális élményt nyújt, amikor véletlen nem szexel valaki a képernyőn. A leírtak ellenére a hangulat végig jó, sőt, már-már családias, a rivalizálás azonban az első pillanatoktól kezdve érezhető, ami nem csoda, hiszen egy millió dollár a tét.

Mindent összevetve a Sex Factor érdekes, pozitív élményt ad, de azaz igazság, hogy a műsor pornónak nagyon kevés, tehetségkutatónak pedig egyszerűen nem elég kidolgozott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik