Light

“A vibrátorok egyáltalán nem indítanak be” – meglepő sztorik a női önkielégítésről

Lehet, hogy a nők nem beszélnek annyit az önkielégítésről, mint a férfiak, de ettől a tény, az tény marad: a lányok legalább annyira szeretnek maszturbálni, mint a srácok. Annyi különbség azért van, hogy ők valamiért nem tartják fontosnak a szórakozóhelyen, a munkában, a postán sorban állás közben vagy akár az ebédlőasztalnál kitárgyalni, hogy ki, milyen jól töltötte el a délutáni lyukas óráját.

A lányok általában kisebb csoportokban, bizalmas körben, barátnőkkel osztják meg a tapasztalataikat, na meg persze olykor interjút is adnak a Vice-nak, hogy ki, hogyan szokott önkielégíteni. A beszámolókból az derült ki, hogy a lányok rengeteg módon szoktak örömet szerezni maguknak, sokkal többféleképpen és kreatívabban mint a férfiak. Az eltérések pedig hatalmasak lehetnek, vannak akik a legkülönfélébb eszközökre esküsznek, ám akadnak olyanok is, akik csak és kizárólag a kezüket hajlandók használni és akkor a zuhanyrózsásokról még szó sem esett.

kép: prevention.com

Én nagyon rajongója vagyok a pornónak, kiváltképp Stoya filmjeinek. A legtöbbször csak rövid filmeket nézek meg, nem szoktam sokáig bíbelődni a hosszú sztorikkal. A legjobban a pornóoldalakat kedvelem, mert ott nem kell letölteni semmit, csak kattintasz és nézed. Persze van, hogy így is beleszaladsz olyanba ami nem igazán érdekel téged, van, hogy teljesen félrevisznek a film előképei, de még mindig ez a legjobb megoldás. Önkielégítés közben soha nem használok eszközt, egyrészt nincs is, másrészt pedig tök bénának tartom őket.

kép: vice.com

Amikor 15 voltam, az egyik barátnőm elmesélte nekem, hogy milyen kellemesen szórakozik, mikor a zuhanyrózsával bizonyos helyekre téved. Ezen felbuzdulva én is kipróbáltam és azóta teljesen rákattantam, szinte nem is csinálom más eszközzel, csak azzal. Persze kipróbáltam már sok dolgot, de egyszerűen egyik sem olyan jó, mint a zuhanyrózsa, a vibrátorok pedig kifejezetten fantáziátlanok, nem?

kép: vice.com

Én nem maszturbálok sokat és amikor igen, akkor is csak azért, ha szükséges. Ez általában akkor fordul elő, amikor veszélyesen be vagyok indulva vagy már nagyon rég voltam férfival. Ez nálam abszolút csak szükséglet kielégítéséről szól. Egyszer kaptam születésnapomra egy vibrátort, de bevallom, nemigazán használom, többnyire vagy pornót nézek, vagy olyan srácokra gondolok, akik nagyon bejönnek.

kép: dailylife.com

13 éves koromban kezdtem el önkielégíteni, miután egy osztálykiránduláson, ahol korombeli srácok is voltak, megszereztem az első szexuális élményemet. Az egyik fiú benyúlt a bugyimba és valami elképesztő dolgot csinált, ekkor volt az első klitorális orgazmusom. Emlékszem, hogy utána rengeteget maszturbáltam, volt, hogy csak unalomból, vagy azért, hogy megdöntsem a napi rekordomat. A végén már azon kaptam magam, hogy Skype-on vagy különböző chateken lógok, azt keresve, hogy kivel oszthatnám meg azt, hogy én épp simogatom magam. A vibrátor viszont engem sem indít be, egyszerűen nem találom vonzónak, sőt, szerintem inkább fura, mint szexi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik