Light a világ egy fura hely

Férfi ennél furábban még sosem bosszulta meg, hogy elhagyták

Összetört szívű emberek sokszor kerestek már megnyugvást a művészetekben, de ennél a száz éves épületdísznél furcsábbat sosem fognak készíteni.

A Stockholm óvárosának Skeppsbron nevű rakpartján, a király lakhelyének otthont adó Stockholmi Palotától és az ország parlamentjétől alig néhány száz méterre álló szecessziós stílusú Skeppsbron 44 távolról nézve egészen átlagosnak tűnik, de a főbejárat egy díszítménye mellett nem lehet csak úgy elsétálni.

Fotó: Wikimedia Commons

Hogy miként került a kapu fölé egy férfi kőből faragott, undort, haragot, kétségbeesést és végtelen szomorúságot egyszerre tükröző arca, alá pedig egy női nemi szerv?

r22

Fotó: Dagens Nyheter

Egészen biztos magyarázat sajnos nem létezik, de a városi legendák szerint ez alkotás az épület száz évvel ezelőtt élt tulajdonosához, Carl Smitt-hez köthető, aki egy szép reggelen rádöbbent, hogy a felesége bizony megcsalja, és efelett érzett bánatát nem habozott a nyilvános megszégyenítés talán legtúlzóbb formájában, saját házára épített domborművekkel kifejezni. Ez persze korántsem volt elég a férfinak, így még mélyebbre süllyedt: a két művet egymás alá, nem esővédett helyre tetette, így a legkisebb záporban is úgy tűnik, mintha a férfi elveszett szerelmét siratná.

A főkép Blondinrikard Fröberg fotója.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik