Mezopotámiai dámvad (Dama mesopotamica) született a Szegedi Vadasparkban, a világ legritkább szarvasfajának példányai csak a Tisza-parti város állatkertjében láthatók Magyarországon, és már a fiatal hímet is megfigyelhetik a vendégek.
Veprik Róbert igazgató elmondta, a szegedi állatkert egyik büszkesége az a mezopotámiai dámszarvas csapat, amely 2013 végén érkezett új kifutójába. Egy olyan fajról van szó, melyről a múlt század közepén azt hitték, kipusztult, és megmentésében tevékeny szerepet vállaltak az állatkertek is. Ebben a nemzetközi programban vesz részt a Szegedi Vadaspark, ahol május 30-án már a második borjú született.
A látogatók sokszor nem is veszik észre egyből a jövevényt. Pihenés közben ugyanis tökéletesen beleolvad a napfény-foltokkal tarkított erdei kifutó szolgálta háttérbe. Mindez azt is mutatja, miként rejtőzködnek a szarvasok kicsinyei a természetes közegükben.
A mezopotámiai dámvad hajdan nagy területen élt, a Közel-Keleten és Északkelet-Afrikában, ott, ahol az emberi civilizáció, az első városok kialakultak. Fontos szerepet töltött be az ott élő népek mítoszaiban és hitvilágában, így a Bibliában is szó esik erről az állatról: egyike annak a hét vadon élő patás fajnak, amelyet a Mózes ötödik könyve felsorol, mint nem tisztátalan, vagyis ehető állat. A faj vesztét élőhelyük pusztulása, valamint a modern lőfegyverek megjelenése, ezzel vadászatuk hatékonyabbá válása okozta. A 19. század végére már csak Iránban éltek kisebb csapatai, az 1940-es években pedig már nem találták nyomát sem, úgy gondolták, hogy a faj kipusztult.
1956-ban azonban egy kisebb, 25 fős populációra leltek Délnyugat-Iránban. Ekkor indult meg a faj szaporítása mesterséges körülmények között. Ma már több, mint hétszáz egyede él vadon Iránban és Izraelben, míg európai fajmegmentési programban részt vevő állatkertekben 160 példányt gondoznak.
A mezopotámiai dámvadat régebben az európai dámvad alfajának tartották, ma már azonban külön fajnak tekintik. A mérete valamivel nagyobb az európaiénál – tömege 5070 kilogramm, testhossza másfél méter , viszont az agancsuk kevésbé „lapátos”. Elsősorban a sűrű növényzetű, erdős területeket kedveli – a Szegeden kialakított kifutó is ezt idézi -, ahol elbújhat ragadozói elől.
