Light

Mégis Éden Hotel-es lánnyal kavar Berki?

A műsorvezetőt ismét a reality egyik szereplőjével hozták hírbe, bár most fotó is készült róluk, amint egy állatkertben sétálgattak kettesben.

Berki Krisztián egy halom fiatal lánnyal volt körülvéve, amíg Costa Ricán forgatták az Éden Hotelt. A pletykák szerint igen hevesen udvarolt az egyik versenyzőnek, Beának, de a lány visszautasította. Ezután Berkit egy stábtaggal is összeboronálták, de a műsorvezető mindkét esetben tagadott. Sőt, felajánlott egymillió forintot is annak, aki be tudja bizonyítani, hogy párkapcsolatban él.

A találgatásoknak azonban továbbra sincs vége. Most a Blikk olvasóriportere fülelte le a nagyképű celebet, amint a Nyíregyházi Állatparkban andalgott egy csinos hölggyel. Mint kiderült nem mással, mint az Éden Hotel leendő játékosával, Laurával, akit a nézők majd csak hetek múlva láthatnak képernyőn.

A napilap szembesítette Krisztiánt a fotóval, aki egy igazi berkis válasszal szolgált a kíváncsiskodóknak: “Laurával egy szépségverseny-sorozaton találkoztam. A program része volt egy tábor Nyíregyházán, ahol a döntős lányokkal voltunk tréningezni, s nagyon jóléreztük magunkat. Mindenképpen szerettem volna elmenni a nyíregyházi állatkertbe is, mert tudtam, hogy van zsiráf, én pedig köztudottan olyan vagyok, mint a zsiráf: mindenki megnéz, de senki nem akar hazavinni. Laura kedvenc állata pedig a majom, így megnéztük mind a kettőt. Aki ennél többet akar tudni, fizesse meg az árát.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik