Light

Robert Rodriguez fantasyt rendez

Robert Rodriguez.jpg (robert rodriguez,)
Robert Rodriguez.jpg (robert rodriguez,)

A rendező egy 30 évvel ezelőtti animációs filmet készül élő szereplőkkel újraforgatni, ami egy a tűz és a jég világai közt dúló ősi háborúról szól.

A hírek szerint Robert Rodriguez a mostanság tomboló hackertámadásos botrányt sínylő Sony Pictures égisze alatt szándékozik ismét filmre vinni a Tűz és jég című, 1983-as alkotást. Az akkori, bizonyos Ralph Bakshi által rendezett film még ugyan animációs volt, Rodriguez azonban természetesen egy színészekkel forgatott nagyjátékfilmben gondolkodik. A Sony pedig támogatja a projektet, aminek esetében vélhetően egy lehetséges új franchise-zal számolnak.

Robert Rodriguez az epikus fantasyk világába készül belekóstolni.

„Először független módon, magamban kezdtem el kidolgozni az ötletet, de aztán miként haladtam vele előre, úgy ébredtem rá, hogy ez valami sokkal nagyszabásúbbá is válhat. Ekkor jött a gondolat, hogy ’Fogjunk össze egy stúdióval!’, így végül Mike De Luca barátomnak köszönhetően – aki a Sonynál dolgozik –, eljutottunk egészen odáig, hogy jelenleg már aktívan castingolunk csupa A-listás színészeket a szerepekre. Kifejezetten izgatott vagyok.” nyilatkozta Rodriguez a tervezet beindulásáról.

A Tűz és jég eredetileg a néhai Frank Frazetta nevű fantasyvel foglalkozó művész munkája, ami egy a kőkorszakban játszódó epikus csatáról szól. A történetben a tűz és a jég világainak népei küzdenek meg egymással, miután a Jég világánk ura, Nekron megtámadja a tüzeseket, hatalmas élő gleccsereket és félig ember – félig állat szörnyeket harcba küldve.

Forrás: Coming Soon

Ajánlott videó

Olvasói sztorik