Light

Rendező nélkül maradt a Star Trek 3

Stark Trek Enterprise (star trek, enterprise,)
Stark Trek Enterprise (star trek, enterprise,)
Az előzetes elképzelésekkel ellentétben nem Roberto Orci fogja rendezni a Star Trek 3. részét. A helyére azonban már van is egy jelölt.

Minthogy a Star Treket a halottaiból feltámasztó J. J. Abrams átigazolt az Erő oldalára, és jelenleg a Star Wars VII. epizódjával foglalatoskodik, mind ezidáig úgy szólt a fáma, hogy az új széria harmadik filmjét Roberto Orci rendezheti majd. Azonban ez nem így lesz, ugyanis a 2009-es Star Trek és a tavalyi Sötétségben – Star Trek társszerzője a Paramount bejelentése nyomán már hivatalosan sem jelölt a folytatás levezénylésére. Helyette marad a kaptafánál és továbbra is kollégájával, Alex Kurtzmannel közösen írja és producerálja majd a 2016-ra beígért Star Trek 3-at.

Vajon valóban széthullik majd az Enterprise és legénységének története J. J. Abrams nélkül?

A hírek szerint a Paramount fejesei a rendezéshez amúgy sem értő Orci helyett azt az Edgar Wrightot (Vaskabátok, Scott Pilgrim a világ ellen) szemelték ki a feladatra, aki éppen nemrégiben hagyta ott a Marvel hős hangyájáról szóló mozi, az Ant-Man munkálatait. Magyarán jelenleg ő úgyis szabad.

A jövőre készülő harmadik Star Trek-filmről többet egyelőre nem tudni biztosan, legfeljebb csak azt, hogy az eddigi két részben megismert legénység természetesen visszatér. Ugyanakkor egy ideje kering a pletyka, hogy legközelebb már nem csupán Leonard Nimoy fogja megidézni régi önmagát az öreg Spockként, de a nagy William Shatner is szerepet kap majd a filmben, mint az igazi Kirk kapitány.

Forrás: Cinemablend

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik