Light

James Cameron szerint összeszarjuk magunkat az új Avataron

avatar (avatar, )
avatar (avatar, )

A rendező a két év múlva érkező Avatar-epizódok technikai újításai kapcsán fogalmazott ilyen finoman.

James Cameron Új-Zélandra utazott, hogy elkezdje az Avatar tervezett folytatásainak előkészületeit, ahol az Empire magazin le is rohanta néhány kérdéssel. A direktor a rá jellemző szerénységgel csak azt nyilatkozta: „Nem sok mindent mondhatok a filmről, de nem lesz rá panasz. Tátott szájjal fogjátok összeszarni magatokat!”

Hogy érthető legyen, a rendező mire céloz, A hobbit – Váratlan utazás volt az első film, amely másodpercenként 48 képkockát vetített (a szokásos 24 helyett), így sokkal részletgazdagabb látványvilágot nyújtott. Az élménytől azonban sem a kritikusok, sem a rajongók nem voltak elragadtatva, mert a hihetetlen kidolgozottság és túlélezettség egy HD-focimeccsre emlékeztetett leginkább. Cameron ennek ellenére eleinte úgy tervezte, emeli a tétet, és másodpercenkénti 60 (!) képkockában forgat majd – erről azonban, épp a Hobbit-mozik tapasztalatai alapján már letett, mondván hobbiték már kijárták előtte az utat, így marad a 48 képkockás megoldásnál.

Cameron korábban azt nyilatkozta, az első Avatar-film négy évig készült, de azt reméli, hogy az új szoftverek és számítógépes grafikai eszközök fejlődése felgyorsítja majd a folyamatokat. Úgy tűnik ez nem csak mezei optimizmus, ugyanis annak ellenére, hogy máris csúsztak picit a forgatókönyvek finomításai miatt, az Avatar 2. része 2016 karácsonya környékén érkezik, a következő két epizód pedig évente fog kijönni, szintén decemberben. Várós?

Forrás: Coming Soon

Ajánlott videó

Olvasói sztorik