Light

Százmilliós biztosítást kötöttek a 4 for Dance táncosaira

Az idén tízéves táncegyüttes tagjainak lába fejenként 25 millió forintot ér, de a fiúk eddigi teljesítménye más számokban is elképesztő.

A 4 for Dance idén ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját. A táncegyüttes 2004-ben alakult azzal a céllal, hogy az általuk nagy tiszteletben tartott magyar néptánc autentikus elemeit virtuóz ritmusjátékokkal tegyék még izgalmasabbá humorral és modern elemekkel. Önálló stílust hoztak létre, a Csillag Születikből ismerte meg őket az ország, és azóta is töretlen a népszerűségük. Illés Dániel, Enyedi Péter, Bárány Kristóf és Gál Sándor számos rangos elismerést kaptak, beszámolt róluk a BBC és a CCTV, valamint körbeutazták műsoraikkal az egész világot.

Az elmúlt években felléptek a világ egyik legnagyobb bevásárló központjában Dubaiban, meghívták őket Abu Dhabiba, San Diegóba, Los Angelesbe, Pekingbe, Svédországba, Ausztráliába, Törökországba, Izraelbe, Jordániába, és Egyiptomba is. Utazásaik során közel százszor repültek, és több mint 1 millió kilométert tettek meg földön, vízen, levegőben. 5 kontinens, több mint 40 országában, közel 1200 műsort adtak. A fellépésekre 4000 órát gyakoroltak, és fejenként nagyjából 20 pár cipőt koptattak el évente.

Fotó: 4 for Dance 

Időközben számos dolog sodorta veszélybe a turnékat: megtámadta őket homokvihar Dubai-ban, durrdefektet kaptak Kaliforniában, árvíz öntötte el őket Ausztráliában, hatalmas hóviharba keveredtek New Yorkban, és sérülést szenvedtek Kínában. Nem csoda hát, hogy a biztonság kedvéért az együttes tagjainak lábai fejenként 25 millió forintra vannak biztosítva.

A 4 for Dance a jubileumi tíz évét egy különleges dupla előadás keretein belül ünnepli meg Nyíregyházán, ahová mindenkit meghívnak, akivel életük során együtt dolgoztak. A nagy érdeklődésre való tekintettel a táncegyüttes valószínűleg egy országos turné keretein belül is be fogja mutatni a produkciót, így senki sem fog lemaradni róla.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik