Light

Zenei karrier: befutott az éneklő pap

Komoly lemezszerződés, turné, siker.

Ugye mindenki emlékszik Ray Kellyre? A név alapján nem is biztos, de ha azt mondjuk: az éneklő pap, beugrik, ugye?

Na, most az történt, hogy az elképesztő hangú atya befutott: lemezszerződést írt alá az Universal Music írországi egységével. Nem egyből szerződött le, előtte tárgyalt más kiadókkal is.

A 60 éves plébános már el is kezdte bemutatkozó albumának felvételét. Mivel nem akarta elhanyagolni a munkáját és a híveket, az Universal vállalta, hogy a templom mellett kialakítanak számára egy saját stúdiót.

A lemez – amely ismert ünnepi dalok mellett saját szerzeményeket is tartalmaz majd – várhatóan karácsonykor jelenik meg; először Írországban, később azonban a német és az amerikai piacot is megcélozzák.


Az atya egy show-műsorban is énekelt

A bevétel egy részét természetesen jótékonysági célokra fordítja majd, emellett szeretné támogatni nélkülöző családtagjait is, és elmondása szerint saját magára is kell költenie, ugyanis papi fizetése igencsak szerény.

Az atya a számos írországi fellépés mellett amerikai turnét is tervez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik