Light

Bevisz egy állast magának

Szkandernak indul komoly felvezetéssel, majd rövid csattanóval. Így vágjuk képen saját magunkat. Stallone is megirigyelné, túl a(z áll)csúcson.

A kocsmasportok toronymagasan legolcsóbb válfaja, mivel összesen két kéz kell csak hozzá, plusz szék, és asztal. Meg persze némi sör, hogy a hangulat betyárosabb legyen, valamint az adott krimó zorallabb hangvételű célközönsége, amely kellő hőfokon szurkol a versenyzőknek.

Tényleg ennyi, majd indulhat a karszaggatás váltott kezekkel, és delikvensekkel. A hangulat javításaként persze egy-két saller is belefér.

Most az átlagos késdobálók kedélyétől eltávolodnánk, és egy középiskolai étkezdét dobunk a placcra, ahol két gyerek felvezetőjét látjuk egy mérkőzéshez. A meccsből azonban nem lesz semmi, mert a baloldali induló már eleve úgy áll hozzá a dologhoz, hogy az a szívatásról szóljon.

A lassítással is érdemes bíbelődni, ott jön csak ki igazán, mennyire fárasztó a magát jópofának tartó diák.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik