Light

Piszok jó buli!

Vizesnyolcasoké a világ.

Mindig is azok a bulik maradnak emlékeink ködös homályában a legjobbak, legvadabbak, ahol az előkészületekre fordított idő a legminimálisabb volt, és a puccosságra sem adtunk semmit.

Egyszerűen csak hoztuk magunkat, és a buli idővel úgy alakult, hogy hetekig, hónapokig beszéltünk minden mozzanatáról, és örültünk, ha egy kicsit botrányosabb lett, mert akkor legalább sikerült valamit alkotni az örökkévalóságnak is.

Ma egy kissé eltávolodnánk a szokott partihangulattól és partiarcoktól (konkrétan gyerekek kerülnek rivaldafénybe), sőt a kontinenstől is, hogy a kedves felhasználó a keleti “ízekbe” is belekóstolhasson.

A műsor valahol Indiában játszódik egy kiadósabb felhőszakadás után, a helyszín egy sártól csúszóssá vált hegyoldal, a szereplők pedig gatyaféken közlekedő kölykök kis csoportja lesz.

Ráadásként szintén egy vizes előadás következik, amely magánszám, viszont erősen botrányszagú (ahogyan azt feljebb már említettük, ezek a mozzanatok sorolódnak és égnek be a hosszútávú memóriába egy életre).

Figyelem, ez a videó egy egybefüggő piszoárban fog játszódni, csak erősebb tűrőképességgel rendelkezőeknek!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik