Light

Röhejes Wii reklám

Olyan arcokkal, akiket mindig is utáltunk.

Húúú, az Ubisoft a világ egyik legnagyobb videojáték-gyártója mellényúlt, és mindezt nagy alapossággal tette…

A cég most nagyon úgy érzi, hogy be kell törnie a partijátékok piacára – nem mintha más kategóriájú játékaikkal nem a világ legjobbjai között lennének (teljes tavalyi pénzügyi évre 1,02 milliárd eurós értékesítést jelentettek).

A szoftveróriás piacra dobott egy olyan szexi partijátékot (konkrétan a fenekelés jelentős szerepet kapott benne) We Dare néven, mely 40 minijátékból áll és időnként mintha a petting előszobája lenne…

A hozzá kapcsolódó reklám még ennél is nagyobb port vert fel, valószínű a legnagyobb selejt, amit valaha láthattunk, irgalmatlan kényszeredett színészi játékkal, borzalmas történetvezetéssel, idétlen cselekménnyel. Az Ubisoft hivatalos Youtube-csatornáját megtekintve nagyon úgy tűnik, hogy még a cég is eltüntette a játékreklámok sorából…

És végül még két érdekesség azoknak, akik idáig eljutottak: a játék 12 éves kortól játszható besorolást kapott (!!!), és a cikk kikerülésének pillanatában kétszer annyi embernek nem tetszik a Youtube-on az alábbi videó, mint amennyien “lájkolták”. Ez a rossz mutató a reklámok esetében rendkívül ritka…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik