Light

Lődd ki a jobb felső sarkot!

A tízmillió szövetségi kapitány országában természetesen kiemelt jelentőségűek a focis játékok, a mostani ajánlatunk a büntetőlövésre és -védésre koncentrál. Megint nem fogjuk túlterhelni a gépet a grafikai kívánalmak terén, két pont (a játékosok)és a kapu, a pálya, no meg a labdák fölülről jelennek meg a szemünk előtt. Két fokozatban játszhatunk, a könnyebb és a nehezebb verzióban is az első feladatunk belőni a labdát, ehhez az ablaktörlőként mozgó nyalábbal előbb az irányt, majd az erőt kell beállítanunk (ehhez kellenek azok a reflexek, melyeket leginkább sportújság-lapozással, totókitöltéssel lehet fejleszteni), majd reménykedni, hogy a kapus nem találta ki a szándékunkat.

Ezután pedig védenünk kell, lehet simán a kurzornyilakkal is mozogni, de egy jól helyezett lövésre így sosem érünk oda, a megoldás a klikkelés: ha az adott irány kurzorgombját lenyomva tartjuk, egy klikkre eldőlünk, két klikkre pedig elvetődünk a választott sarok felé. Mivel az ugrás kivitelezése némi időbe telik, ezért – főleg eleinte – szinte a rúgással egy időben kell elvetődnünk, azaz a helyzet hasonlít a valódi 11-es lövésekhez.

A játékra nem nehéz rákattanni, szerencsére a zene nem hangos, a tömeg felhördülései miatt pedig pár próbálkozás után úgy megyünk ki a konyhába sört bontani, hogy legszívesebben átmennénk a szomszédba autogramot osztani.

Messi, persze, hagyjál már.

Ha ide kattintasz, rálépsz a hírnév felé vezető útra!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik