Idén hetvenöt éve már annak, hogy Radnóti Miklós máig tisztázatlan körülmények közt, végletekig legyengült munkaszolgálatosként lelte halálát, zubbonya zsebében az utolsó verseit rejtő bori notesszel, a harmincöt évesen elhunyt költő életművében azonban máig akadnak nem ismert részletek.
Radnóti szövevényes kapcsolati hálóját és dedikációit Bíró-Balogh Tamás Könyvvel üzenek néked című műve dolgozta fel: a könyv hatszáztizennégy ajánlást mutat be, sőt, az egyes kötetek történetét, illetve a dedikációt kapott emberek rövid életrajzát is megosztja. Az öt évvel ezelőtt, százkét évesen elhunyt özvegye, Gyarmati Fanni segítségével 2016-ra megszületett mű nem teljes, hiszen időről időre bukkannak fel az irodalomtörténészek előtt eddig nem ismert munkák.
Így történt ez most is: a Várfok utcai antikvárium kirakatában hetek óta lapuló példány nem egyszerűen csak egy átlagos, dedikált Radnóti-mű, hanem a költő második könyve, a kiadó rendőröknek tett vallomása szerint ötszáz, Radnóti szerint pedig 440 példányban nyomtatott Újmódi pásztorok énekének egy jókora szerencsével megmenekült, korábban csak gyűjtők közt lappangó példánya.
Az 1931-ben, másodikként megjelent mű példányait, illetve a kéziratot a budapesti ügyészség ugyanis minden módon – így többek közt a rádióban számos alkalommal lejátszott felszólítással, valamint a postahivataloknak szóló rendelettel – megpóbálta begyűjteni, hogy aztán megsemmisíthessék őket, hiszen a vádirat szerint annak nyolc verse is kimeríti a közszeméremsértés és vallásgyalázás fogalmát.
A törvényszék elé citált Radnótit végül két verséért, az Arcképért és a Pirúl a naptól már az őszi bogyóért – Thury ügyészségi alelnök szerint ezek a versek
“alkalmasak arra, hogy az állam által elismert hitfelekezet vallásos tiszteletének a tárgyát nyilvánosan meggyalázza s ezáltal közbotrányt okozzon”,
nyolc napi letöltendő, illetve három évnyi felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, a közszeméremsértés vádja alól azonban felmentették.
A Fiatal Magyarország által kiadott, közel három tucat verset tartalmazó gyűjtés ma is létező példányait jórészt Radnóti a rendőrségi közleményt halló évfolyamtársa, a később irodalomtörténészként ismertté vált Baróti Dezső (1911-1994) gyűjtötte össze a szerző szegedi bérelt lakásában.
Ötvenegy példányt később a rendőrök is találtak ugyanott – erről a költő egy verssel is megemlékezett:
A Baróti által időben elvitt darabokat Radnóti később a közeli barátainak dedikálta – talán így született meg a Várhegy oldalára tapadó kis utcában felbukkant példány is, amit az ekkor még csak huszonkét éves szerző kézcsókkal Hollán Lillynek ajánlott.
A rejtélyes Hollán Lilly (akit a kor lapjai Liliként és Lilyként is emlegettek) és Radnóti kapcsolatának részletei az irodalomtörténészek előtt ma még nem ismertek, de a Bíró-Balogh-féle kötet egy másik, neki dedikált kötet létezéséről is beszámol, így minden esély megvan arra, hogy ismeretségük hosszabbra nyúlt, sőt, talán jóban is voltak egymással – ezt bizonyítani látszik, hogy a költő a kevés fennmaradt példány egyikét neki szánta.
A kor legnagyobb lapjait végiglapozva jól látszik, hogy Hollán a két világháború közti főváros sokat foglakoztatott művésze volt: a tucatnyi forrás a Zeneakadémia, a Székesfővárosi Zenekar, a Vajda János Társaság, a Magyar Cionista Szövetség, az Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület (OMIKE) Kultúrotthona, illetve számos izraelita hitközség előadóestjeivel, ünnepélyeivel és koncertjeivel, valamint egy Ady Endre– és egy Karinthy Frigyes-esttel kapcsolatban említik a nevét.
Ezekből a húszas évek második felében, illetve a harmincas évek folyamán született lapokból az is nyilvánvalóvá válik, hogy Lily nem csak énekesként, de szavalataival is sikert aratott, sokszor a kor legnagyobbjai – így Dayka Margit, Gombaszögi Ella, Ascher Oszkár és Beregi Oszkár – társaságában fellépve.
A Magyar Rádió 1925 végi indulása után közel három évvel Lili is megjelent a stúdiók egyikében, két szavalatával és egy Andersen-mesével jó eséllyel belopva magát az egyre növekvő számú hallgatóság szívébe, hiszen a következő években számos alkalommal tűnt fel a neve a rádióműsorban egy-egy költemény, vagy épp rádiójáték előadóinak egyikeként.
A művész túlélte a vészkorszak éveit, neve ugyanis felbukkan az 1950. decemberi telefonkönyvben, sőt, azt is megtudhatjuk, hogy ekkor a Kodály köröndhöz közeli, akkor még a Horthy-kori kommunista aktivista Rózsa Ferenc nevét viselő utca 71. számú házában (ma Rózsa utca 71.) élt.
Halálának időpontja is ismert: a Magyar Nemzetben harmincöt évvel ezelőtt megjelent (1984. május 31.) rövidhír a nyolcvanévesen elhunyt dr. Weiss Györgyné Hollán Lili halálhírét jelentette be. Épp negyven évvel élte túl Radnótit.
Nem ez az egyetlen, közelmúltban előkerült Radnóti-emlék
December elején a Központi Antikváriumnál került kalapács alá a Járkálj csak, halálraítélt! című vers egyetlen fennmaradt kézirata, mely végül a kikiáltási ár kétszeresét jelentő tízmillió forintért talált új gazdára.
A lap létezése önmagában is csodával határos, hiszen Radnóti rendszerint megsemmisítette a piszkozatait, de a néhány túlélő példány sem a munkafolyamat egy fázisát mutatja be – ellentétben az aukcióra került példánnyal, hiszen az egy kisatírozott sort is tartalmaz: a ma ismert “ejtik árnyuk a vadlibák” sor helyett Radnóti előbb a “villannak holnap a kaszák” mondatrészt használta.
A puha borítójának sérülése miatt új, keményebb kötést kapott, régi fedlapjait azonban továbbra is viselő kötet cikkünk írásakor továbbra is megvásárolható a Várfok utcai Budai Krónika Antikváriumban. Reméljük, kitűnő következő gazdája lesz!
