Kultúra

Bankot robbanthat a Star Wars 8 az amerikai mozikban

Az előrejelzések szerint akár 200 millió dollár feletti bevétellel is debütálhat majd a tengerentúlon.

Még három hét van hátra a Star Wars: Az utolsó Jedik forgalmazásáig, de az elemzők szerint akkora az érdeklődés a saga folytatása iránt, hogy

premierjén akár a 200 millió dollárt (53 milliárd forintot) is meghaladhatja a jegybevétele.

A The Hollywood Reporter emlékeztetett arra, hogy a 200 milliós álomhatárt csak nagyon kevés filmnek sikerült túlszárnyalnia – írja az MTI. Két éve, a Star Wars: Az ébredő Erő 248 millió dolláros (65,4 milliárd forintos) rekordbevétellel nyitotta meg decemberben mozis karrierjét Észak-Amerikában. A sorozattól különálló Zsivány Egyes – Egy Star Wars-történetre pedig tavaly decemberben 155,1 millió dollárért (41 milliárd forintért) váltottak jegyet a nézők a premierjén.

Az ébredő Erőn kívül a 200 millió dollár fölött debütálók klubjába még a Jurassic World tartozik 208,8 millió dollárral (55 milliárd forinttal) és a Bosszúállók 207,4 millió dollárral (54,6 milliárd forinttal).

A stúdiók sohasem fűznek kommentárt az ilyen előrejelzésekhez, de a Disney bennfentesei szerint az új Star Wars-epizód bizonyára felülmúlja majd A szépség és a szörnyeteg 174,8 millió dolláros (46 milliárd forintos) bemutatkozását, és az idei legnagyobb bevétellel kezdi majd meg forgalmazását.

A Star War: Az utolsó Jedik szereplőgárdáját Daisy Ridley (Rey), Mark Hamill (Luke),  John Boyega (Finn), Adam Driver (Kylo Ren), Oscar Isaac (Poe Dameron), Peter Mayhew (Chewbacca), Domhnall Gleeson (Hux tábornok), Lupita Nyong’o (Maz Kanata), Gwendoline Christie (Phasma kapitány), Anthony Daniels (C-3PO), Jimmy Vee (R2-D2) és Andy Serkis (Snoke fővezér). Mellettük Az ébredő Erő óta már tábornok Leia hercegnő szerepében még egyszer az új tévészpotban is felbukkanó Carrie Fishert is viszontláthatjuk majd, miután a színésznő jeleneteit még a decemberi halála előtt leforgatták.

A Rian Johnson rendezésében készülő Star Wars VIII  december 14-én fog a magyar mozikba kerülni.

Kiderült, a főhősök közül kik élik túl az új Star Wars trilógiát
A neveket a Lucasfilm elnöke, Kathleen Kennedy spoilerezte el a Csillagok háborúja jövőjéről beszélve.
Kiemelt kép: Walt Disney/Lucasfilm

Ajánlott videó

Olvasói sztorik