A kávé élénkítő hatását a legismertebb legenda szerint az emberiség immár több, mint kétezer éve ismerjük, sőt, a török kor elején – 1579-ben – már Budán is megjelentek az első kávéfőzők (kahvedzsik). Nem mindenki vágyott azonban arra, hogy a koffein hatásait a saját bőrén is megtapasztalja, így olyan alternatívák születtek, mint például az egyszerű zöldség, a cikória gyökeréből készülő ital.
A koffeinmentes kávé megjelenésére végül egészen a XX. század hajnaláig kellett várni, felfedezését pedig egy anekdota szerint egy hibásan érkező szállítmány segítette. A történet főszereplője a kávéimportőr Ludwig Roselius, aki apja 1902-ben bekövetkezett halálát a túl sok elfogyasztott kávénak tulajdonította, így dolgozni kezdett az addigra már százmilliók által fogyasztott ital ártó hatásainak eltüntetésén.
Ludwig Roselius / Fotó: Wikimedia Commons
A megoldáshoz egy hibásan érkezett rakomány juttatta el, hiszen a szállításhoz használt hajók egyikének rakterében tengervíz állt, ez pedig hosszú időn át áztatta a kávészemeket. Roselius azonban ahelyett, hogy gondolkodás nélkül megsemmisítette volna az értékes kávét, inkább megvizsgálta, és meglepő felfedezést tett:
Rövidesen megszületett a koffeinmentesítési eljárás, melyet Dr. Karl Wimmerrel közösen 1905-ben szabadalmaztatott, a következő évben pedig megszületett a kávépiacot megváltoztató vállalata, a Kaffee HAG.
Az első években még a tehetős rétegnek szánt ital ára lassan csökkenni kezdett, így előbb Európára, majd az első világháború előtti években az Egyesült Államokra is kiterjesztette a cégbirodalmát, sőt, a tengerentúli árak alacsonyan tartása érdekében New Jerseyben új kávégyárat létesített. A háború éveiben ezt az amerikai állam ugyan kisajátította, de a béke beköszönte után az ekkor már dúsgazdag gyáros új céget alapított, és megkezdte az amerikai piac újbóli meghódítását.
A húszas évek jókora változást hoztak a termék életében, hiszen a HAG beállt a németországi monarchiát felváltó liberális demokrácia, a weimari köztársaság egészséges életmódra és az egészséges testmozgásra nevelő programjába, mely a természethez kívánt visszatérni, és a finomított cukrot, dohányt, húst, alkoholt, és persze a koffeint a föld színéről is eltüntette volna, kávéját pedig az idegeket és a szívet védő italként reklámozta. Ezt hatásos táblák és plakátok egész sorával próbálta az emberekbe diktálni – így például Ernst Leo Stahl eleganciát és nyugalmat sugárzó munkájával:
Fotó: Poster-Auctioneer
A HAG természetesen Magyarországon is jelen volt – zománcozott reklámtáblái egyikét ma a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum őrzi:
Fotó: Vincze Miklós/24.hu
A fenti célok szép lassan átszivárogtak az épp formálódó náci mozgalomba, 1933-ban, Hitler hatalomra kerülése után pedig meglátták a lehetőséget a koffeinmentes kávéban: létfontosságúnak tartották azt a felsőbbrendűnek tartott árja faj egészségének megőrzésében, így még erősebben hirdetni kezdték annak pozitív hatásait, sőt, a párt kis füzetekkel is megpróbálta ráébreszten az embereket a koffein veszélyeire: a hallásvesztés egyik fő okaként emlegették, egy 1941-ben a Hitlerjugend tagjai számára kiadott füzetben pedig kijelentették,
Roselius szimpatizált a nemzetiszocializmussal és eleinte Hitlerrel (akivel 1922-ben, Brémában már volt egy privát találkozója), sőt, kétszer is kérte felvételét a náci pártba – azok azonban mindkétszer elutasították, köszönhetően annak, hogy a kávékirály a házának otthont adó Böttcherstrassét a degenerált művészet számos képviselőjének fellegvárává tette. Ideológiájukat egészen 1943-ban bekövetkezett haláláig a magáénak vallotta, noha Hitlerrel megromlott a viszonya, köszönhetően annak, hogy a diktátorral szemben ő hitt a kifogástalan vérvonalú alsó-német rassz létrehozásának szükségességében.
A HAG és a Harmadik Birodalom közti viszonyok pontos természete máig sem tisztázott – írja az Atlas Obscura, megemlítve, hogy a kóser italként hirdetett HAG-ról Roselius 1932-ben a következőt mondta:
A Southern Illinois University történésze, S. Jonathan Wiesen náci piacról írt könyvében, a Creating a Nazi Marketplace-ben viszont rámutat az állam és a vállalat közti szimbiózisra, hiszen a HAG saját lapjában megjelent írásokból kiderül: a nácik eredményeit bemutató 1937-es birodalmi kiállításon (Reichsausstellung Schaffendes Volk) például egy tucatnál is több pult is ontotta magából a koffeinmentes kávét, illetve a cég csokoládés italát, a Kabát, amit egy évvel korábban, a Birodalmi Pártnapokon negyvenkétezer Hitlerjugend-tag fogyasztott jóízűen. Elmondhatjuk tehát, hogy a cég jókora bevételeket könyvelhetett el, illetve kapott ingyenreklámot a Harmadik Birodalomnak köszönhetően, ezek pedig minden bizonnyal sokat segítettek az erősödésben, illetve terjeszkedésben.
A Kaba / Fotó: Wikimedia Commons
Nem volt persze minden fenékig tejfel: Az 1905-ben szabadalmaztatott koffeinmentesítési eljárással volt némi gond, hiszen a Hitler és párttársai által hordószámra fogyasztott kávé nyomokban benzolt is tartalmazott, ez pedig amellett, hogy rákkeltő, genotoxikus anyagként képes megváltoztatni a DNS által tárolt genetikai információt, így DNS-károsodást, vagy mutációt okozva a fogyasztóban, vagy annak leszármazottjában.
Két doboz HAG kávé / Fotó: Simon Cope
A mai koffeinmentes kávék
Az eljárás azóta óriásit változott, így ma természetesen már nincs benzol a reggeli decaf lattéban.
Roselius amerikai vállalatát 1928-ban a ma leginkább reggelizőpelyheiről ismert Kellogg Company vásárolta meg, majd adta azt tovább 1939-ben a General Foods-nak, akik 1979-ben az európai anyacéget is bekebelezték. 1990-ben a cég összeolvadt a Kraft Foods-szal, de a HAG név sem tűnt el, sőt, 2015-ben megvásárolta azt a holland Jacobs Douwe Egberts, akik Caffé Hag néven ma is egy egész termékcsaládot gyártanak.
És ha mindez még nem lett volna elég nagy gond: a második világháborús katonák, valamint a diákok és sportolók kedvence, a fronton egyszerűen csak Panzerschokoladeként (Tankcsokoládé), vagy Hermann Göring-Pillen (Hermann Göring-tabletták) emlegetett tabletta sem volt épp jó hatással az emberekre, hiszen az az 1938-ban Otto Ranke által szabadalmaztatott metamfetaminalapú gyógyszer volt, amire az első tesztek során csodaszerként tekintettek – hiszen kevesebb alvással is sokkal élénkebb, illetve produktívabb volt tőle az ember –, hosszú távú hatásait azonban nem ismerték.
A Pervitin / Fotó: The Paris Review
Az 1939-ben egyetemistákon tesztelt szer évtizedeken át nagy mennyiségben volt jelen Németországban, noha könnyen okozott függőséget, melyet kezdetben a túlzott izzadás, illetve szédülés jelzett, ezt azonban hamar követte a depresszió, a hallucinációk, illetve a szívproblémák. A fronton számos katona lelte így halálát, sőt, a depressziós fázisban sokan saját fegyverüket fordították maguk ellen.
Használatát mindenki – így a Harmadik Birodalom vezető orvosa, Leonardo Conti – is megpróbálta szigorúan szabályozott korlátok közé szorítani, de minden próbálkozás kudarcba fulladt.
A háború után az orvosok tömegével írták fel azt, hogy étvágyserkentőként, vagy a depresszió tüneteinek enyhítőjeként szolgáljon, de a helyzet a Pervitinnek nevezett szertől csak tovább eszkalálódott, sőt, ehhez fűződik a németek számos sporteredménye – így jó eséllyel az ekkor már Raketentreibenstoff, azaz Rakétaüzemanyag néven futó szer segítségével megnyert 1954-es berni futballvilágbajnokság, melyen a magyar csapat 3-2-re vesztett a nyugatnémet tizeneggyel szemben –, valamint a világ első, dopping által okozott halálesete is:
A szert Nyugat-Németországban csak a hetvenes években tüntették el azt a hadsereg alapvető eszköztárából, a keletnémetek viszont egészen 1988-ig tartottak belőle egy jókora készletet.
A nácik napi három-kilenc apró “csokoládé” fogyasztását javasolták, hozzátéve, hogy
Nem lett igazuk.
