Az Igazság Ligája vállait hihetetlen súly terhelte, hiszen a korábbi DC-filmek finoman szólva is vegyes kritikai fogadtatásban részesültek, így szintet kellett ugrani, hogy a NAGYFILM után még legyen létjogosultsága a többi szóló produkcióknak, amiket felvezessen, de közben önmagában is fogyasztható legyen.
A film utómunkálatai során végzett tevékenységet az sem segítette, hogy időközben a rendező Zack Snyder kiszállt a produkcióból, mert nem bírta tovább folytatni (lánya öngyilkossága miatt inkább érthető okokból a családja mellett akart lenni), majd megérkezett az ellenlábas Marvel stúdió első két Bosszúálló-filmjének rendezője, Joss Whedon, aki kétórásra kurtította az eredetileg 170 percesnek szánt epikus hosszúságú filmet és hozzáforgatott pár részletet, hogy koherensebb legyen.
Nem tudhatjuk, mi lehetett abban a 50 percben, amit kihagyott Whedon, de nem is kár érte. Nincs bennem hiányérzet, nem is akartam ebből a filmből többet nézni, hiszen ha szétcincáljuk, kőegyszerű, lineáris történetről van szó: Batman elkezd maga mellé gyűjteni olyan szupererejű embereket, akikkel meg lehet fékezni egy veszedelmes fenyegetést, mert már nem elégségesek hozzá a menő kütyüi, hanem olyan képességekre van szükség, amivel Wonder Woman, Aquaman és Cyborg rendelkezik. Flasht nem véletlenül hagytam ki a felsorolásból, mert ugyan ő is metahumán és a csapat tagjává is válik, de egyelőre csak a jövő ígérete, egy fiatal srác, aki menő akar lenni és barátokat szeretne.
Ezt a tényleg egy mondatban összefoglalható történetet hiba is lett volna továbbdumálni, terjengős, komolykodós lelki vívódásokkal terhelni, esetleg zilliónyi rejtett easter eggel telerakni, hogy a fanboy erre gerjedjen. Emiatt megérte Whedont elővenni, hogy rázza gatyába, hiszen ő a Marvelnél megtapasztalhatta, milyen egy működő képregényfilmes gépezet, mik azok a fortélyok, amiket érdemes használni, hogy a rajongók és a kritikusok is elégedettek lehessenek.
Persze Az Igazság Ligája továbbra is Zack Snyder filmje, Whedon nem kapott rendezői, csak írói kreditet érte (meg hát végül is hozott anyagból kellett dolgoznia), tehát az, hogy milyen lett, Snyder érdeme (vagy bűne, kinek hogy tetszik), hiszen az összes megírt és felmondott dialógus, a fordulatok neki köszönhetőek, csak éppen Whedon úgy rakta össze, hogy sokan boldogok ettől.
A Wonder Womant is az emelte a korábbi DC-filmek, Az Acélember, a Batman Superman ellen és az Öngyilkos osztag fölé, hogy egy átgondolt, egyszerű történetet akart elmesélni, ami maximálisan sikerült is. Nem volt túlgondolva, az lett, aminek szánták: egy eredettörténet, amelynek főszereplője megismeri a körülötte lévő világot, felfedezi a saját képességeit, konfliktusos helyzetbe kerül, de akaraterejének, állhatatosságának és társasi segítségének hála megoldja azt. Ez már jól bevált formula a Marvelnél, itt is jól ment. Az Igazság Ligája esetében is nyilvánvaló, hogy nem akarták túlgondolni a sztorit: van egy fenyegetés, ami ellen össze kell fognia a hősöknek, de mivel nem ismerik egymást, elkerülhetetlenek a súrlódások, végül azonban a közös ügy, a bajtársiasság összecsiszolja őket. Mindkettő kapott színeket és humort és bamm, működik is. Valamennyire.
Az Igazság Ligája is jócskán belefut logikai buktatókba, így érthetetlen, hogy Bruce Wayne, aki látta már Aquamant egy felvételen, nem ismeri fel személyesen, pedig ott áll mellette; az identitására nagyon vigyázó Batmanről maszk nélkül honnan szerez felvételt Cyborg; Wonder Woman miért képes repülni, ha vészhelyzetben nem az az első gondolata, hogy felkapja társait és elszáll velük. Szintén idegesítő, hogy vannak filmek, melyek még mindig azt hiszik, az újságírók „sztorikat kapnak” nem pedig maguk ötletelnek; mindenki ért angolul, csak dacból nem szólalnak meg ángélusul; és egyszerűbb egy börtönből távozni mindenkit kijátszva egy alteregót otthagyva, mint ügyvéd segítségével.
Azt a hihetetlen pálfordulást sem igazán értem, ami Superman megítélését övezi. Mert a Batman Superman ellenben látott önfeláldozása ide vagy oda, kicsit túlzónak érzem, hogy pusztulásával a remény, a hit, meg az emberség halt ki a világból és mindenki párás tekintettel gondol rá, még Bruce Wayne is, holott emberként egyáltalán nem ismerte, és az előző részben még ő és a Kongresszus is rendszabályozni akarta hihetetlen ereje miatt. Tulajdonképpen bazi nagyot tud ütni, és ezért hiányzik a mostani Steppenwolf elleni csatából. Mindenféle lelki teherrel megnyomorítani a karakterét (meg a többiekét, akik miatta rinyálnak) tök mellényúlás, kívülállósságról és kirekesztettségről szomorú kiskutyatekintet nélkül is lehet beszélni.
Azt sem vagyok hajlandó elfogadni, hogy valaki látványosnak tud nevezni egy olyan filmet, aminek az utolsó 30 percében nincs egy valódi díszletelem sem, csak végtelen mennyiségű zöld háttér, amire ugyan a tehetséges VFX-munkások azt raknak, amit akarnak, de valójában annyira üres és valóságostól tökéletesen távol álló, hogy akár a szereplők is nyugodtan lehetnének animáltak, nincs szükség színészhez a megformálásukhoz (amire egyébként szerintem van is példa, az egyik szereplő összes olyan snittje, amin repül, borzasztóan bazári), Henry Cavill bajuszának utólagos CGI-vel való eltüntetéséről pedig jótékonyan nem is beszélnék – borzasztó.
Ez a film a korábbi DC-moziverzum termékeivel összehasonlítva lehet csak jó (kivéve Wonder Woman), önértékén viszont kifejezetten gyenge, rossz, összebarkácsolt, százszor látott sablonok felöklendezése, ami kapkodva próbálja másolni a Marvel által alkalmazott (és ott sem mindig jól működő) fortélyokat. Ez a film ugyan nem fogja maga alá temetni a franchise-t, de a jövőben ennél több kell.
Minden tiszteletem és részvétem Snyderé, de nincs helye ebben a gépezetben, új alkotók kellenek, hogy felpörgessék a később érkező alkotásokat, és ne kelljen állandóan a Marvel filmjeivel összehasonlítgatni őket. Tegyük hozzá gyorsan, azok is egyre silányulnak, egyre kevesebb a kiemelkedő rész, de hoznak egy szórakoztató középszert. Az Igazság Ligája viszont ócska és teljesen feledhető moziélmény. Batman hatalmas rajongójaként ennél többre vágyom.
