Plasztik Kína
Egy PET palack összenyomásakor általában nem gondolok olyan sok mindenre, legfeljebb, hogy de rohadt hangos, esetleg hogy valaki igazán meglephetne egy szódagéppel. De ha nem is pont ezekre gondolok, akkor is biztos, hogy nem gondolok végtelenbe nyúló szeméthegyekre. A flakonokból összeépült szigetnyi mocsokra az óceánban, a városokra, ahol az én, ő, mi szemetünk kupacai ugyanolyan játszótér egy rakás gyereknek, amint itthon az összesepert avar, amibe még egynémely szülő így is félve engedi bele a gyerekét, mert jaj, a bacilusok. Fordul egyet a glóbusz, és egész más a játék, csak merjünk odanézni.
Indul a Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál, itt lesz műsoron egyebek mellett a Plasztik Kína című film is, ez a minden ízében visszataszító, gyomorforgató történet, amit mégis, bár tényleg nem éppen kellemes élmény, kötelezővé tennék a kedves nyugati publikumnak. Nem bűntudatkeltésre, mert azzal könnyű lerendezni ezt a környezettudatosság dolgot, Szóval ne bűntudatképzésre, inkább „csak” tudatosításra itt ez a film, például.
Szótári átlagosságú kislány, picit mindig ráncolja a homlokát, így jön ki rajta, ha töri a fejét, és még kuncogás közben is töri, ilyen a természete. Yi-Jie a neve, Szecsuánból rángatta el ide, az isten tudja, hova, mindegy is, a szeméthegyek közé, apja, akit nehéz megítélni, mi sújt igazán: generációk óta hurcolt tudatlansága, az alkoholizmus vagy csak úgy a balsors, szebbik nevén a körülmények. Yi-Jie korának megfelelően sejtszinten kíváncsi mindenre, míg túrja a világ minden részéről ideimportált műanyagszemetet, néha kincsekre lel: egyben maradt magazinokra, prospektusokra, és szépségei gyűjteménye, mondjuk, az ezekből kivágott cipellőkből egyre nő. Itt lát először írást is, kínai és angol szavakat, és másra sem vágyik, csak hogy érthesse. Ez pedig iskolát jelent, de az iskola elérhetetlen álomnak tűnik, legalábbis amíg
Lehet-e álmodni itt, a mocsok és mérges füst tövében, ahol maximális szellemi táplálék a Dóra, a felfedező, és ha lehet is, nem árt-e többet, mint használ? Mint az ambiciózus üzemtulajdonos, aki nincs még harminc éves, de már kishíján belenyomorodott a munkába, de ahhoz még megvan benne a gyereklélek, hogy brahizásból tűzvörös Audit parkoljon a szeméthalom tövébe, ki tudja, hány évtizedre adósodva el. Közben Maót dicsőítő ének szól, propagandának mondjuk elég boldogtalan.
A Plasztik Kína vetítési időpontjai erre.
Fekete kód
A kínai plasztikhegyeken innen, avagy túl, attól függ, honnan nézzük, jelentős ugrással – mintha nem is ugyanazon a bolygón járnánk – egy jóval sterilebb közegbe érkezünk. Gigantikus szerverpark, mert a felhőben tárolt adataink azért nem szó szerint laknak a felhőben, ugye. Stockholmban járunk, de járhatnánk épp bárhol, mert az egykori hidegháborús bunkerből lett létesítmény gránitba vájt barlangja nem sokat mutat a városképből. Plexifalak, ultramodern bútorok – talán épp abból a műanyagból is készült itt egy és más, amiért előző filmünk hősei túrják, szortírozzák, darabolják, mossák, főzik a világ szemetét – és óriási információtudatosság uralkodik itt, a Bahnhof nevű független webszolgálatónál, itt volt a WikiLeaks szervere is, mielőtt biztonsági okokból széttükrözték a világ több pontján lévő szerverekre. Állnak a hatalom ellenszelében, nehezen eldönthető helyzet, ha a kormány szerint a bizalmas információk a nép biztonságára hivatkozva elveszíthetik bizalmas jellegüket, de itt nem kérdés, hogy merre a mérleg nyelve: amint a CEO fogalmaz, titoktartás nélkül nincsen demokrácia, sem piacgazdaság, Snowdennek pedig Nobel Békedíjat kellene kapnia.
Ugrunk egyet, és Tibetben járunk, pontosabban már nem, mert riportalanyunk bebörtönzés és húsz hónapon át tartó menekülés után már Indiából terjeszti a tibetiek elnyomásáról és a kínai hatalom viselt dolgairól szóló információkat. Ez az ugrándozás folytatódik a film egészében is, itt nem egy hős sorsát követjük, a téma közös, csak az arcaiból látunk sokfélét, sok nézőpontból. Hogyan bukik le egy globális szintű kémhálózat? Egyáltalán miért fontos, mondjuk, hogy a Dalai Láma számítógépéhez ne férjen hozzá csak úgy bármiféle elnyomó hatalom? Választ én biztosan nem, a film is csak gondolatébresztés szinten ad: mindez persze, nevezhető elvi kérdésnek, ami csak akkor fontos, ha a szabadság ideája fontos.
Ez a rejtélyes fogalom, ami nekünk, magyaroknak (is) teljes történelmünk során olyan központi kérdés volt, azonban mindig jelent valamit megfogható, fizikai szinten is. Olyan mindennapi dolgokat, hogy például hogy hova szabad és miként odamenni, szabad-e ellentmondani, és végső soron, amint azt a filmben felvonultatott számos példa mutatja, Azt már csak félve teszem hozzá: a felvillantott helyszínek számosságából kiindulva szólhat bármikor a mi életünkről is. Akciódús, kevésbé szocio, cserébe nagyon intelligens, fontos film ez, a nyomasztás itt is adott, csak éppen máshogyan, itt a nyomor helyett a paranoia csiklandozza a néző gerincét.
A Fekete kód is többször látható a Verzión.
Mr. Gay Syria
Ha az ember bizonyos tényező mentén kisebbséghez tartozik, attól függetlenül, ugye, még nincs kizárva, hogy további kisebbség(ek)hez is tartozzék, aztán kellő intelligencia híján ezek a kisebbségi csoportok még tépik is egymást, és ember legyen a talpán, aki képes nem belegabalyodni a
melyik kisebbséghez rosszabb tartozni?/ki van jobban elnyomva?
kérdésben. Ezen film főhősei például melegek, vagy legalábbis valamelyik betűt képviselik az LMBTQ mozaikszóból, és, ha ez nem lenne elég, még menekültek is. Mindannyian képesek voltak túlélni a kijutást a háborús Szíriából, a menekülés életveszélyét, és a letelepedésig, sőt még utána is a fejét fel-felütő megaláztatást, fizikai és verbális erőszakot, félelmet és az otthontalanságot.
Így, ha a klasszikus szépségversenyek versenyzői nyávoghatnak az áhított világbékéről, akkor ezeknél a fiúknál hitelesebben kevesen tehetik meg ugyanezt. Bár nem egészen ezek az ambícióik: a versenyzőknek legtöbbször szembenézés, a vallással és kultúrával súlyosbított, de önmagában is fennálló önvád, önutálat, kétségek lerázás. A szervező Mahmoud, aki maga is meleg menekültként él Berlinben, pedig egy sztereotípiát akar felszámolni, miszerint szír melegek csak az Iszlám Állam hóhérjainak kezében végezhetik.
A történet főhőse, Huszein sorsa is meg lett volna pecsételve családjával együtt, ha Szíriában marad, ám sikerült átszökniük Törökországba, ahol ő a hét hat napján úgy él, ahogy a szíve diktálja, melegként, szerető kapcsolatban. A fennmaradó egy napon viszont, amikor hazamegy a családjához, eljátssza, amit a családja elvár tőle: megöleli nejét, játszótérre megy kislányával – senki nem tudja, hogy valójában ki is ő. Ám amikor megnyeri a Mr. Gay Syria szépségversenyt, a kettős élet fenntartása egyre nehezebb kezd lenni, a meleg férfiak világszépségversenyére tartva ez a helyzet pedig egyre fokozódik. Hogy lehet ennyi terhet egyszerre cipelni, hogy lehet, egyáltalán, kell-e ennyi elvárásnak megfelelni, és hogy mit lehet tenni a szabadságért, arról mesél ez a film, annál zavarba ejtőbben, minél biztonságosabb pozícióból nézzük.
A Mr Gay Syria vetítési időpontjai erre, de a teljes Verzió program is izgalmas, itt lehet átböngészni.
