Kultúra

Csodák bújnak meg Krúdy paneltömbök tövébe szorult egykori otthonában

Csodák bújnak meg Krúdy paneltömbök tövébe szorult egykori otthonában

A világon ma is egyedülálló Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban jártunk. Galéria.

Budapest tele van jobbnál jobb múzeumokkal, de ha az utca emberét megkérdeznénk, biztosan keveseknek jutna eszébe bármi a Nemzeti Galéria-Nemzeti Múzeum-Iparművészeti Múzeum-Szépművészeti Múzeum-Terror Háza ötösön túl.

Új, Be a múzeumba! címet viselő sorozatunkban a főváros kevésbé ismert, vagy épp aprócska múzeumait látogatjuk meg, hogy bemutassuk: igenis léteznek a városban olyan gyűjtemények, melyeket meglátogatva órákra veszhetünk el a múlt emlékei közt anélkül, hogy akár egy pillanatra is az óránkra pillantanánk.

A kalandos életű Krúdy élete utolsó három, nélkülözéssel telt évét töltötte az akkor még apró házakból álló Óbuda szívében lévő Korona tér 1. számú házának egyik lakásában, sőt, 1933. május 12-én is itt érte a halál, így az épület már önmagában is a főváros fontos, sőt, védendő értéke, érdekessége azonban korántsem merül ki ennyiben. Köszönhető ez persze a Kádár-kor lakótelepépítési lázának, melynek részeként sorra tűntek el az Óbuda hangulatát egykor adó apró, egy-két szintes házak, de annak is, hogy

a falak közt 2011 óta egy világviszonylatban is egyedülálló gyűjtemény, a tartalomnál jóval szárazabb nevű Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum működik.

A már több mint egy évszázada formálódó, ma már több százezer darabosra rúgó gyűjtemény egy apró részét először 1966-ban, a Várbeli Fortuna Fogadó épületében megnyílt múzeumban tudták kiállítani, ahonnan a Magyar Külkereskedelmi Bank egykori, Szent István-bazilika tőszomszédságában állt központjának érintésével (2006-2011) költöztek a város szívéből meglepően gyorsan és könnyen megközelíthető Korona térre.

A kereskedelem, illetve a vendéglátás történetét használati- és reklámtárgyak, illetve fém reklámtáblák ezreivel bemutató múzeumba belépve egy korabeli szállodát, kávéházat, éttermet, cukrászdát, cukorkaműhelyet, szatócsboltot, papír-írószer üzletet, és egy Stühmer csokoládéboltot is meglátogathatunk, köszönhetően annak, hogy a sok évtizedes működés után felszámolt üzletek védett berendezése a múzeum gyűjteményébe kerülhetett.

Ezek a helyek voltak Budapest kávéházi kultúrájának központjai
Kosztolányi Dezső egyszerűen csak a kávéházak városaként emlegette Budapestet. Ezúttal bepillantunk a legfelkapottabb helyekre.

Az épület emellett egy Krúdy-emlékkiállítást (a számára egykor kiutalt kétszobás lakás szobáiban), illetve egy óriási látványraktárat is tartogat, melynek tucatnyi, különleges dobozokkal, üvegekkel és kisebb-nagyobb tárgyakkal teli vitrinje közt képtelenség egy délután alatt minden tárgyat végigböngészni.

Ideális élmény gyerekekkel, vagy akár nélkülük is, főleg, ha ellenállhatatlan nosztalgiát érzünk a fura tárgyak, a Kádár-kori KÖZÉRT-ek, vagy épp a századforduló lenyűgöző igényességgel megszületett épület- és boltbelsői iránt.

Szöveg helyett azonban beszéljenek a képek:

A cukorkaműhely

 

A matrjoskás termosznál jobban semmi sem jelképezhetné a hetvenes évek hideg teleit

 

Sajnos nem hódította meg

 

A legszürreálisabb reklámajándék egyértelműen a Sárkány Pál boltjából származó, zománcozott nyeles lábas aljára került falióra

 

“Asszonydícséret”

 

Csodás részlet a harmincas évek cukrászdáinak egyikéből

 

A századfordulós elegancia része, a forró virslik szervírozására szolgáló fajanszedény

 

A New York Kávéház egyik asztala, rajta Karinthy Frigyes, Heltai Jenő, Nagy Endre, Molnár Ferenc és Gábor Andor portréjával – a rajzokat a a Sicuként világhírűvé vált karikaturista, Markbreiter (Major) Henrik röviddel az Egyesült Államokba való emigrálása előtt, 1918-ban készítette.

 

Gyógynövényes mellbonbon egy fürdőszobai szekrényből

 

“Iszom a bort, rúgom a port!”

 

A Corvin Áruház éttermének egykori csészéi, rajta a nemsokára újra látható eredeti főhomlokzat képével

 

“Nekünk a per nem kellett, elintéztük ser mellett” – söralátét a húszas évekből

 

A Stühmer csokoládébolt részlete, a polcon a nápolyiszerű Ropp szelettel, valamint kakaó- és csokoládéporral teli fémdobozokkal

 

A személyzet birodalma

 

A húszas-harmincas évek ceruzáin is jelen volt a revizionizmus szelleme

 

“[…] ne is kérjen, mert nem adok”

 

Információk

Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 1036 Budapest, Korona tér 1.

 

Megközelíthető az 1-es villamossal, a H5-ös HÉV-vel, illetve a 9-es, 86-os, 109-es, és a 206-os buszjáratokkal.

 

Jegyárak: 1000 Ft (felnőtt), 500 Ft (diák és nyugdíjas)

 

Nyitvatartás: K-V 10-18, hétfőn zárva.

A képek a szerző friss felvételei.
Olvasói sztorik