Kultúra

Richard Dreyfusst is szexuális zaklatással vádolják

Az Oscar-díjas színész egy írót molesztált még évekkel ezelőtt, amikor együtt dolgoztak egy tévés produkción.

Tovább „szedi áldozatait” az október elején Hollywoodban kirobbant zaklatási lavina, ugyanis a hétvégén a nemi erőszak kísérletével megvádolt George Takei mellett Richard Dreyfusst is elérte a botrány.

A Vulture oldalán (via Uproxx) jelent meg egy interjú, amelyben Jessica Teich író vádolta meg molesztálással a 70 éves Dreyfusst, aki elmondása szerint még 1987-ben zaklatta őt, amikor együtt dolgoztak a Funny, You Don’t Look 200: A Constitutional Vaudeville című tévés vígjátékon. Az írónőt az vette rá a nyilvánosság elé állásra, hogy a közelmúltban olvasta Dreyfuss és fia, Harry Dreyfuss esetét, amikor az utóbbi szintén egy cikkben fedte fel, hogy Kevin Spacey őt is zaklatta még 2008-ban.

Amikor olvastam, mennyire támogatja a fiát, arra gondoltam, »Várjunk csak egy percet, ez az ember hónapokig molesztált engem!«. Olyan pozícióban volt és annyi hatalma volt felettem, hogy úgy éreztem, nem mondhatom el senkinek. Most pedig ez képmutatásnak tűnik tőle.

— mondta Teich.

Az írónő részletesen is beszámolt az egyik esetről, amikor a nála tíz évvel idősebb Dreyfuss molesztálta:

Emlékszem, hogy felmentem a lakókocsija lépcsőjén, balra fordultam, erre megláttam őt a lakókocsi hátuljában, a péniszével szabadon. Felállt neki. Megpróbálta az arcomat közel húzni a péniszéhez. Az volt az elképzelése, hogy majd én lesz*pom. Nem tettem, leléptem.

A vádakra már reagált is Dreyfuss, aki szintén a Vulture-nek juttatott el közleményt, melyben azt írja, hogy ugyan akkoriban nagy macsóként viselkedett, sosem meztelenkedett Teich előtt, akivel szerinte pusztán csak flörtölt, mert azt hitte, hogy a nő is vonzódik hozzá.

Flörtöltem vele és emlékszem, hogy megpróbáltam megcsókolni Jessicát, mert éveken át úgy gondoltam, kölcsönös volt a vonzalom és a csábítási rituálé. Megdöbbent és zavarba hoz annak a felfedezése, hogy nem az volt. Nem értem. Ennek fényében újra kell értékelnem minden egyes kapcsolatomat, amiről valaha azt hittem, hogy játékos és kölcsönös volt.

— írta az Oscar-díjas színész.

Mint ismert, október elején a Harvey Weinsteint ért vádak indították el azt az azóta valóságos lavinává vált zaklatási botrányt, amely mostanára már több hollywoodi filmest/színészt is elért. Közülük is James Toback, Brett Ratner, Kevin Spacey, Dustin Hoffman, Casey Affleck és Steven Seagal a legismertebbek.

Nemi erőszak kísérletével vádolják a Star Trek korábbi színészét
Egy volt színész és modell elmondása szerint George Takei évekkel ezelőtt elkábította és megpróbálta megerőszakolni.
Kiemelt kép: Getty Images/FilmMagic/Jason LaVeris

Ajánlott videó

Olvasói sztorik