Kultúra

A főváros legmonumentálisabb tere lehetne ma a Szabadság tér

A főváros legmonumentálisabb tere lehetne ma a Szabadság tér

Bemutatjuk a tér egyik oldalára a Horthy-kor derekán tervezett nagyszabású lezárásokat, melyek közül végül egy sem valósult meg.

A főváros mai képét meghatározó századfordulós időszak számos csodás épületet és helyet adott a városnak, melyek közül száznál is többet a térképen is elérhető Ismeretlen Budapest-sorozatunk korábbi epizódjaiban már bemutattunk, de az építészettörténetnek nem csak a megépült, de a rajzasztalon maradt épületek is a részei – így megismerkedhettünk már a Szépművészeti Múzeum, az Országház, a Puskás Ferenc Stadion, vagy épp a száz éve az Astoriára megálmodott új Nemzeti Színház nem megvalósult terveivel is.

Ma is ezen az úton haladunk tovább, de ezúttal nem egy épület, hanem a Kálvin tér után a város egy újabb központi terének alternatív képét mutatjuk be.

Ismeretlen Budapest: Ilyen is lehetne ma a Kálvin tér
Az egykori Kecskeméti kapunál nyíló tér képe ma finoman szólva is változatos. De lehetne jobb?

A mai Lipótváros helyén egykor uralkodó homoksivatag közepén, a mai Szabadság tér területén a kalapos király, II. József uralkodásának derekán egy óriási, erődszerű épület kezdett kiemelkedni a földből, melynek költségeit a magyar papságtól elkobzott javakból fedezték.

Az 1786-ban, Isidore Canevale bécsi építész tervei nyomán, Hild József vezetése alatt lassan formát öltő négyszögletű, kétemeletes épület céljáról a pestieknek éveken át fogalmuk sem volt, kíváncsiságukat pedig éveken át nem elégíthették ki, hiszen a munkákat pedig II. József 1790-ben bekövetkezett halála, iletve a napóleoni háborúk is lassították.

Az Újépület

Ez persze nem tartotta vissza a trónon őt követő II. Lipótot (1790-1792), illetve I. Ferencet (1792-1835), hogy folytassák a munkát, sőt, utóbbi megkoronázása után néhány hónappal már úgy döntött, hogy a már elkészült részeket az Itáliában elfogott francia tisztek börtöneként hasznosítja.

Átvertek minket a franciák

A katonákat három évvel később, az 1797-es Campo Formiói béke után végül a király hazaengedte, a franciák azonban nem tették meg ugyanezt: a Párizsban raboskodó tízezer magyar katona egy szempillantás alatt Marokkóba került, ahol rabszolgapiacokon találtak gazdára.

A mintegy 36 ezer négyzetméteres udvarral rendelkező, négy sarkán négyszögletű épületrészekkel (ezek adtak otthont) bővített Újépület végül csak 1814-re készült el, majd az V. Tüzérezred laktanyájaként kezdett működni, igazán fontos szerepet azonban csak az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után kapott, hiszen számos magyar forradalmárt, illetve vezetőt tartottak itt fogva, sőt, október 6-án, az aradi vértanúkkal egyidőben az épület udvarán végezték ki az első független magyar kormány miniszterelnökét, gróf Batthyány Lajost.

A környék képe 1873-ban, Buda és Pest egyesítésének évében

Az épületnek azonban sem a Bach-korszakban, sem a kiegyezés után nem tudtak célt találni, így 1897-ben lebontották, a környék pedig egy szempillantás alatt a hirtelen világvárossá váló Budapest középpontjává vált:

a Duna-parton állt királyi hajóhivatal, illetve a jókora vízmedencével rendelkező vízvezetéktelep helyén közel két évtizedes munka után, 1904-re elkészült az Országház,

amely azt azt körülvevő Földművelésügyi Minisztériummal (ép.: Bukovics Gyula, 1885-1887), illetve a Magyar Királyi Kúria számára épült, ma a Néprajzi Múzeumnak otthont adó Igazságügyi palotával (ép.: Hauszmann Alajos, 1893-1896) és az Igazságügyi Minisztériummal (ép.: Wellisch Alfréd, 1911) együtt létrehozta az ország főterét.

A változások persze az Újépület helyén is viharos gyorsasággal történtek: a felparcellázott, 1900-tól már Szabadság tér néven ismert területen egy rendezett, Palóczy Antal munkáját dícsérő park jelent meg, melyet olyan épületek vettek körbe, mint a száznegyvenöt méteres telken nyugvó, a legtöbbek által ma is a volt MTV-székházként emlegetett Tőzsdepalota (ép.: Alpár Ignác, 1902-1907), a Magyar Nemzeti Bank (ép.: Alpár Ignác, 1902-1905) tömbje, a Magyar Kereskedelmi Csarnok (1935 óta az Amerikai Nagykövetség épülete, ép.: Kármán Géza és Aladár, 1899-1901), valamint az Adria Hajótársaság palotája (ép.: Meinig Artúr, 1900-1902), de a köztük feszülő bérházak is a századfordulós építészet mesterműveiként vonultak be a város történetébe.

A Tőzsdepalota a Szabadság tér részletével, 1906 körül (Fotó: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / HU.BFL.XV.19.d.1.08.114)

A trianoni döntés után a parkot számos revizionista szellemben született műalkotással gazdagították (így a Magyar feltámadás-szoborcsoport négy égtáj felől elveszített országrészeket ábrázoló négy szobrával), egyetlen dologról azonban évtizedeken át megfeledkeztek: a tér déli oldalának rendezéséről, hogy a három oldalról grandiózus épületekkel körülvett Szabadság tér képe harmonikus lehessen.


A Fővárosi Közmunkák Tanácsa végül a Horthy-korszak derekán, a budapesti felhőkarcolótervek születésének idején, 1930-ban írt ki tervpályázatot a tér déli oldalának Hercegprímás és Nádor utca közti építészeti kiképzésére, melyen ugyan kiválasztottak egy nyertes pályamunkát, az azonban mégsem jutott túl a rajzasztalon.

A hatvannégy beadott terv jó része szerencsére azonban fennmaradt, sőt, a  legjobbakat a két világháború közti magyar építészet kreatív nyüzsgésének tökéletes lenyomatát őrző Tér és Forma cím folyóiratban is közzétették. Most ezeket mutatjuk be.

A déli oldalon ma álló épületek

  • A Bank Center irodaház (ép.: Finta József, 1996), melyhez három bérházat bontottak le, köztük a térre néző, gróf Széchenyi István által építtetett háromemeletes (1927-ben aztán felső két szintjétől városrendezési okokból, illetve a pályázat hírét hallva ingatlanspekulációs céllal megszabadított) épületet.
  • A nyolcemeletes Pénzintézeti Központ (ép.: Lauber László és Nyíri István, 1940), melynek kedvéért két, Széchenyi Lajos által 1855-re átalakíttatott, bővítéssel kétemeletessé tett klasszicista lakóházat töröltek el.
  • A ma fura emeletráépítésével kilógó, luxushotelként működő Rosenberg-ház, mely 1810 és 1905 közt bővítve és modernizálva nyerte el végső alakját, hogy aztán épp száz évvel később Reimholz Péter vezetésével megkezdjék a luxushotellé alakítását.
  • A Katolikus Tábori Püspökség (ép.: Hild József, 1842) apró palotának beillő épülete, mely 1846-tól a szabadságharc derekáig az ország első, széleskörű oktatást adó leánynevelő intézetének adott otthont. Az épület a következő évtizedekben több tulajdonosváltáson ment át, az államosítások után pedig a Belügyminisztérium tulajdonába került, a rendszerváltást követően pedig a katolikus egyház költöztette ide a tábori püspökség központját.
  • A kétemeletes lakóházat váltó Hazatérés Temploma (ép.: Dabasi Halász Jenő és Győri Sándor, 1938-1940), mely nevét a két bécsi döntés alapján egy időre visszatért elcsatolt területek miatt kapta.
  • Az 1841-1910 közt kétemeletes romantikusból négyemeletes, szecessziós házzá vált Simon-ház

A tervek stílusukban természetesen egy-két kivételt leszámítva meg sem próbáltak alkalmazkodni a két-három évtizeddel korábbi, grandiózus szomszédokhoz, így a két világháború közt hódító, letisztult modernizmus jegyében születtek meg. Ettől függetlenül persze egy pillanatra sem érezhettük volna úgy, hogy a beadott tervek bármelyike idegen bolygóról érkezett űrhajóként viselkedett volna a díszes palotákkal teli térben.

A munkákat Györgyi Dénes így értékelte:

“A Szabadság tér építészetileg még meg nem oldott déli oldalának kiépítésére kiírt pályázat általában eredményesnek mondható, habár a pályázatra közvetlen kivitelre alkalmas pályamű nem érkezett be. Ezzel szemben azonban számos rendkívül figyelemreméltó gondolat merült fel, amelyeket a tér déli oldalának építészeti kialakításánál, a kivitelnél értékesíteni lehet. Nem is lehet csodálni, ha az első pályázatról végleges, kivitelre alkalmas terv még nem került ki. A kiírt feladat témája elég nehéz volt, melyet hosszabb érlelés útján lehet csak a legjobb formájában megoldani. A többszöri érlelés csak hasznára van a végleges megoldásnak. A bírálóbizottság is egyhangúlag erre az álláspontra helyezkedett és ennek figyelembe vételével hozta meg döntését. A bírálóbizottság elnöke pedig a zsűri javaslatára elhatározta, hogy újabb pályázatot fog kiírni a jelen pályázatnak tanulságai alapján és remélhető, hogy e második pályázaton már kivitelre alkalmas terv is fog beérkezni. Ily városszabályozási témákra kiírt pályázatoknál helyes volna, ha a végleges pályázat előtt egy teljesen ideális — meg nem kötött — és a tervező teljes szabadságára bízott előzetes pályázat íratnék ki, pusztán az általános, fő építészeti alapgondolatokra. E pályázatnál minden komoly, értékes gondolatokat tartalmazó pályamű díjazandó volna, mert nehéz a különböző alapgondolatok különféle értékmagasságát grádusokba osztályozni. A jelen pályázatnál is ez történt. A bírálóbizottság nem a kész pályatervet, hanem a különböző építészeti gondolatoknak legjobb reprezentánsait díjazta. […]”

Az első díjjal jutalmazott terv, a banképületek egész sorát tervező Hübner Tibor munkája

II. díj: Gyenes Lajos

III. díj: Komor János

Lehotzky György látványterve

A később a Madách téri bérházakat megtervező Wälder Gyula három pályaműve – a legutóbbit a Közmunkák Tanácsa meg is vásárolta

A Csontváry-életművet megmentő Gerlóczy Gedeon a már meglévő utcákat a térbe csatlakoztató terve

Árkay Bertalan modern álma

Krassói (Kracsun) Virgil terve

A nagypolgári villaépítészet és a szecesszió mestere, Vidor Emil legismertebb műveitől teljesen elütő stílusú pályaműve

Körmendy Nándor munkája

Werner Frigyes nem díjazott alkotása

És Önök szerint melyik megoldás lett volna a legideálisabb? Véleményüket osszák meg velünk a kommentfolyamban!

___________

A Tér és Forma III. évfolyamának 8. számában (1930) található archív cikket az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével értük el.
Olvasói sztorik