Kultúra

Meghalt Pápai Erzsi

Gyaszgyertya(960x640).jpg (Array)
Gyaszgyertya(960x640).jpg (Array)
83 éves volt.

Elhunyt Pápai Erzsi Jászai-díjas színművész, Érdemes művész, a Nemzeti Színház Örökös tagja – írja a Színház.org.

Pályafutását gyermekszínészként kezdte, 1937-1945 között Lakner Artúr Gyermekszínházában játszott és 8 évesen már Nemecsek volt a Pál utcai fiúkban. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1953-ban, 19 évesen korengedménnyel végzett. Diplomájának megszerzésétől egészen 1989-es nyugdíjba vonulásáig a Nemzeti Színház művésznője volt, az intézmény ekkor Örökös Tagjává választotta.

Fiatalon elsősorban naivaszerepeket kapott, majd később már kidolgozott karakterszerepekben láthatta őt a közönség. A Bánk bánban volt Melinda és Izidóra is, a Csongor és Tündében Ledér és Ilma, Móricz Rokonok című darabjában Linát, a Nem élhetek muzsikaszó nélkülben pedig Pepi nénit játszotta.

Pápai Erzsi a legnagyobb sikerét Erzsébet királynőként aratta a Stuart Máriában, a ’60-as évek végén. Saját bevallása szerint pályafutása egyik legnagyobb kihívása Margit királyné megformálása volt Shakespeare III. Richardjában, miután alig 25 évesen kapta meg a szerepet, ráadásul beugróként.

Az évtizedek során több filmben és tévéjátékban is szerepelt, egyebek mellett a Gyurkovics fiúkban, a Föltámadott a tengerben és a Moszkva térben is. Utóbbiban Boci mamaként nyújtott alakításáért 2001-ben a Magyar Filmszemlén a legjobb női epizódszereplő díjával tüntették ki.

1970-ben Jászai Mari-díjjal tüntették ki, 1988-ban pedig Érdemes művész lett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik