Kultúra

Könyvként kiadják Bob Dylan Nobel-beszédét

Hamarosan bárki elolvashatja majd, mit is szerepel a zenész állítólag plagizált beszédében.

Könyv formájában megjelentetik Bob Dylannek az irodalmi Nobel-díj átvételéhez kapcsolódó beszédét – írja az MTI a Magyar Nemzet a csütörtöki számában megjelentek alapján.

Az amerikai zenészt 2016-ban tüntették ki irodalmi Nobel-díjjal, de a hivatalos ceremónián nem vett részt egyéb elfoglaltságai miatt.

Dylan a Nobel-díjat idén áprilisban vette át, a rendezvény azonban zárt ajtók mögött zajlott.

Az átvételhez kapcsolódó előadásának szövegét a Simon & Schuster kiadó megjelenteti könyvként, 32 oldalon. Ebben az előzetes információk szerint Dylan említést tesz az őt inspiráló zenészekről – például Buddy Hollyról és Huddie William Ledbetterről, ismertebb nevén Leadbellyről -, illetve olyan irodalmi művekről, mint az Odüsszeia, a Moby Dick, és a Nyugaton a helyzet változatlan.

Plagizálhatta Nobel-beszédét Bob Dylan
Egy diákoknak szóló összefoglalóból vehette át a Moby Dick című regénnyel kapcsolatos gondolatokat.

A kötetből száz dedikált, számozott példány is készül, amelyekhez darabonként 2500 dollárért (nagyjából 650 ezer forint) lehet majd hozzájutni.

Kiemelt kép: Getty Images/WireImage/Michael Kovac

Ajánlott videó

Olvasói sztorik