Kultúra

Világhódító magyar festményt árvereznek el Londonban

Százezrek ismerik világszerte, mégsem tudta senki, hol lehet az eredeti. Most a Sotheby’s aukcióján árverezik. A sikersztorihoz persze kellett Marquez Száz év magánya is.

Mikor Galambos Tamás 1981-ben befejezte Nyár című festményét, bizonyára ő sem sejtette, mekkora karriert fut majd be ez a tájba bújtatott női akt az ezredforduló után.

Pedig mára ez lett a magyar kortárs művészet legtöbbet reprodukált képe, amely milliók kezében fordulhatott meg, és sok angol és amerikai lakás falára is kiakasztották az utóbbi évtizedekben.

Az ismertség persze nem magától jött, jól jött hozzá némi az irodalmi hátszél. A világ egyik vezető könyvkiadója, a Penguin 2001-ben döntött úgy, hogy a Nyárt teszi a Száz év magány angol nyelvű kiadásának borítójára. Pontosan ugyan nem lehet tudni, hány példányban jelent meg ezzel a borítóval a Nobel-díjas Gabriel García Márcuez bestsellere, de egész biztosan több százezres nagyságrendről van szó, amelyet Amerikában, Angliában és Ausztráliában is nagy elánnal terjesztettek. A fákkal és házikókkal borított, meztelen női alak valóban jól passzol a regény mitikus világképéhez, és Marquez sokat emlegetett mágikus realizmusához. Nem véletlen, hogy a Galambos képéből kiragadott borítórészletet poszterként is népszerűvé vált, a mai napig rendelhetünk belőle az eBayen alig 12 angol fontért.

Míg a reprodukció szépen meghódította a világot, az eredeti festményről annál kevesebbet lehetett tudni. Gyakorlatilag nyoma veszett, mióta Galambos eladta külföldre. Végül tavaly szúrta ki valaki Amerikában, aki még egy tíz évvel ezelőtti Index-cikkben olvasott a kép kalandos történetéről. A Nyár tehát hosszú évek után hazakerült, ám arra nem vennénk mérget, hogy sokáig itt is marad. November közepén új tulajdonosra lelhet, merthogy kalapács alá kerül a Sotheby’s londoni árverésén.

A festmény épp történetével kelthette fel a nagynevű aukciós ház érdeklődését, hisz ilyenkor a művészi kvalitás mellett az izgalmas háttérsztori is rengeteget nyom a latban.

A világméretű Marquez-geller miatt a Nyár így egész más megítélés alá esik például, mint Galambos többi festménye, vagy akár Évszakok-sorozatának másik három darabja, amelyből kimagaslott.

A kép így nemcsak a magyar, de a dél-amerikai, az angol és az amerikai gyűjtőket is lázba hozhatja. A kikiáltási ár 4000 font (kevesebb, mint másfél millió forint), ami aránylag alacsonynak számít (bár még így is csaknem félmillió forinttal több, mint Galambos legdrágább művei). Azt viszont képtelenség megjósolni, hol áll meg egy ilyen licit. Ha véletlenül versengeni kezd érte egy kolumbiai és egy amerikai milliárdos, akár nagyon magasra is felszökhet az ár. Mindez november 14-én derül majd ki a londoni árverésen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik