Kultúra

Ha ettől a sorozattól kiakadtak a nézők, rejtély, hogy néznek végig egy Trónok harcát

A Gunpowder című BBC-sorozatot Trónok harca-utánérzésnek szánták, de inkább az unalom sok, nem az erőszak.

A napokban jött a hír, hogy a BBC nézői nemtetszésüknek adtak hangot a közösségi médiában, minthogy a csatorna Gunpowder (Lőpor) című új sorozata múlt szombaton debütált első epizódja váratlanul erőszakos jelenetei maradandó sebeket ejtett a publikum finom lelkén. Sokkolónak, elviselhetetlennek, egy életre megsebzőnek nevezték a képsorokat, melyen két mártír kivégzése látható. Hát… egy pihepuha vajaskiflinél lényegesen keményebb leányként, aki azért elfordult az AZ erősebb jeleneteinél, zéró pulzusemelkedéssel abszolváltam a jelenetet – így kénytelen vagyok azt hinni, hogy a twitteres reakciók inkább a sorozat marketingkampányának részeként kerültek a webre. Ennyit a mythbustingról.

A sorozat, ha eltekintünk a webkettes hisztitől, akkor egy teljesen mintaszerű kosztümös összeesküvés-történet, mely az I. Jakab angol király elleni 1605-ös lőporos összeesküvés néven ismert történetet hivatott megénekelni, melyet bizonyos Robert Catesby szervezett meg az üldözött katolikusok lánglelkűbb fiaiból. Történt mindez azért, mert Catesby megunta, hogy a protestánsok nem csupán mindent megtesznek az anyagi és becsületbeli ellehetetlenítéséért, de két hozzá közel álló mártírhalálát is elintézték. Ez a két kivégzés a közösségi médiás sivalkodás kiváltója: főhősünk nagynénjét és egy jezsuita lelkésztanoncot kínoznak és ölnek meg a mocskos főtéren, az őrjöngő csürhe nagy örömére. Ez a szál egyébként nem teljesen fedi a valóságot, jelen tudásunk szerint nem volt ennyire konkrét kiváltó oka az eseményeknek, de ez a sorozat szempontjából annyira nem is fontos.

Sokkal érdekesebb például, hogy a sorozat producere Kit Harington, aki a Trónok harca Havas Jonjaként alighanem ráérzett a sárban kardozás ízére, így tető alá hozta ezt a háromrészes minit. Harington a producerkedés mellett főszerepel is, ő alakítja Catesbyt, amely figura megformálását költséghatékonyan megoldotta Havas Jon eszköztárából. Zavarodott, jelentőségteljes és eltökélt nézések váltják egymást nagy szavakkal, amelyeket itt a Másoktól való félelem helyett az eltökélt hit pátoszában áztatott meg, a halálból visszatérés zavarodottsága helyett itt attól hasadt kissé a személyisége, mert nem képes szeretni kisfiát, akinek születésébe szeretett neje belehalt. Tehát gyakorlatilag Havas Jont nézzük éppen csak kicsit eltérő jelmezben, így a Trónok harca évadszünetét nehezen viselő rajongóknak kiváló gyógyír lehet a Gunpowder három, egyenként közel egy órás epizódja.

Fotó: BBC

Ugyan Harington személye és alakítása valóban teremt valami kapcsolatot, ezzel együtt a marketingduma, amely a Gunpowdert úgy aposztrofálta, mint „a BBC válasza a Trónok harcára”, nagyon erős túlzásnak bizonyult. A Trónok harca ezerszínű karakterpalettájához képest itt vannak a gonosz protestánsok és az áldott jó katolikusok, meg néhány, többnyire naivitásával hódító mellékszereplő. Martin ezerfelé hurkolt intrika-hálója itt egy egészen egyszerű érdekellentét, és az események ideológiai súlyát is nehéz átérezni. Mert hát egy vallásháború sem nevezhető különösebben értelmesnek, de az, amikor a kereszténységen belüli irányzatok ölik egymást egyazon szent könyv alig megragadható árnyalatnyi felfogásbéli különbségein, az a külső szemlélőnek tényleg Tajgetoszért kiált. Érted, szemben áll egymással két ember, mindkettő ugyanabban az istenben hisz, és egyiküket felnégyelik, csak mert másként akarja elmondani az imáját az istenének. Ez még ahhoz viszonyítva sem tűnik többnek műbalhénál, hogy a Trónok harca kitalált világában az élőhalottak seregétől kellene megmenteni az élők világát.

A Trónok harcával párhuzamba állítani egy szériát a marketingkampány során azért sem túl okos, mert aztán fel kell nőni a nagy elődhöz. És lehet szidni a Trónok harcát ezer okból, de azt azért meg kell adni az HBO-nak, hogy feszültséget teremteni és adrenalint pumpálni nagyon tud. Ebben pedig a Gunpowder sajnos elbukott. A hangulat végig lanyha, a nyitójelenet feszültségét, minthogy még nem volt időnk elkezdeni drukkolni egyik félnek sem, nehéz átérezni, és a kínzásokban is inkább az ok a felháborító, amiért történnek. Az olyan apróságok már csak rátesznek az összességében lapos élményre, hogy például a kivégzésen őrjöngő tömeget, amelyet természeténél fogva észre se kellene vennünk, nagyon is megjegyezzük, olyan tessék-lássék az óbégatásuk. Így, ha az olvasó a Trónok harca-éhsége csillapítására keres valamit, akkor inkább a Kártyavárat vagy az Empire-t ajánlom, ha az intrikából, a Masters of Sexet vagy a Versailles-t, ha az erotikából van szükség pótszerre.

12 sorozat, ami segít átvészelni a Trónok harca évadszünetét
Mivel a Trónok harca hetedik évada csak jövő nyáron érkezik, hosszú egy év vár a rajongókra. Hasonló szériákat hoztunk figyelemelterelésképp.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik