Kultúra

A hatalmas főgonosz is színre lép az Igazság Ligája új trailerében

Immár közelebbről is szemügyre vehetjük a rettenetes Steppenwolfot, aki meg is szólal a kedvcsinálóban.

Közeleg a Warner Bros. Pictures nagyszabású szuperhősmozija: Az Igazság Ligája (Justice League), amelynek ugyan már hivatalosan megjelent az utolsó előzetese, azonban ez nem akadályozza meg a stúdiót abban, hogy további előzetesféléket tegyenek közzé. Most is egy ilyen érkezett, plusz a film poszterállománya is egy vadiúj (és a korábbiakhoz képest kifejezetten impozáns) darabbal bővült.

Warner Bros. Pictures/AMC

Ugyan az új kedvcsináló inkább egy tv-szpot, abból mégis a hosszabbik fajta, így sok ütős pillanatot vonultat fel a filmből. A szuperhősök bemutogatása mellett a legfőbb újdonsága pedig az, hogy végre közelebbről is megpillanthatjuk, illetve beszélni is hallhatjuk a gonosz Steppenwolfot (Ciarán Hinds).

A sztori szerint miután Superman (Henry Cavill) a tavalyi Batman Superman ellen – Az igazság hajnala végén elhalálozott, a Föld leigázása végett a bolygónkra érkező Steppenwolf megállítása érdekében fogják egyesíteni képességeiket a Bruce Wayne, vagyis Batman (Ben Affleck) által összeverbuvált hősök: Wonder Woman (Gal Gadot), Aquaman (Jason Momoa), Flash (Ezra Miller) és Cyborg (Ray Fisher).

A Zack Snyder helyett utóbb a Bosszúállók-filmeket is jegyző Joss Whedon rendezésében készülő Az Igazság Ligája egy nappal az amerikai bemutató előtt: november 16-án fog a magyar mozikba kerülni.

Kiemelt kép: Warner Bros. Pictures

Ajánlott videó

Olvasói sztorik