Kultúra

Befejeződött a Deadpool 2 és az X-Men filmek új részének forgatása

Ryan Reynolds és a Dark Phoenix rendezője is egy-egy fotóval jelentette be, hogy elkészültek a felvételekkel.

Jövőre fog a mozikba kerülni a 20th Century Fox következő három mutánsos produkciója: a X-Men: The New Mutants című spinoff, az X-Men: Dark Phoenix és a Deadpool 2, melyek közül az utóbbi kettőnek hivatalosan is befejeződött a forgatása. A hírt mind a két filmmel kapcsolatban tegnap jelentették be.

Kőkemény horror lesz az új X-Men mozi
Már az első előzetese is para a The New Mutants című spinoffnak, amely egy titkos intézetben fog játszódni. Trailer.

A Deadpool 2 esetében a közösségi médiában rendszeresen aktív Ryan Reynolds ragadott klaviatúrát és posztolt egy fotót magáról, illetve a seuqlet rendező David Leitch-ről az Instagramon. Kísérőszövegében a színész a munkálatok fő helyszínéül szolgáló szülővárosát, Vancouvert és a stábot dicsérte.

A Deadpool 2 cselekménye még nem ismert, de a szereplőgárdája már igen: a fontosabb karaktereket Reynolds mellett Morena Baccarin (Vanessa), Josh Brolin (Kábel) és Zazie Beetz (Domino), T.J. Miller (Menyét), Brianna Hildebrand (Negaszonikus tini Torpedó) és Karan Soni (Dopinder) alakítják.

Egyelőre még a Deadpool 2-nél is titokzatosabb az X-Men folytatás: a Dark Phoenix forgatásának végét a filmet rendező Simon Kinberg jelentette be szintén egy képpel, melyet ő is az Instagramon osztott meg:

That's a wrap. #darkphoenix #xmenmovies 11.2.18

A post shared by Simon Kinberg (@simondavidkinberg) on

A Dark Phoenix szereplőgárdáját az egyaránt visszatérő Michael Fassbender (Magneto), Jennifer Lawrence (Mystique), James McAvoy (X Professzor), Nicholas Hoult (Bestia), Sophie Turner (Jean Grey), Tye Sheridan (Küklopsz), Alexandra Shipp (Vihar) és Kodi Smit-McPhee (Árnyék) alkotja. Mellettük a legnagyobb új név a kétszeres Oscar-jelölt Jessica Chastain, aki állítólag a film gonoszát formálja meg.

Noha a felvételekkel már elkészültek, még hónapokat kell várni a két mutánsfilmre, ugyanis a Deadpool 2 2018. június 1-jén, míg a X-Men: Dark Phoenix 2018. november 2-án fog megérkezni a mozikba.

Kiemelt kép: 20th Century Fox

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik