Kultúra

Készül az Ash vs Evil Dead 3. évada, itt vannak az első képek

Egyszersmind eldőlt, hogy még egy darabig várni kell a démonos-hentelős horrorsorozat folytatására.

2015 óta fut a Sam Raimi és Bruce Campbell nevével fémjelzett Gonosz halott-filmeket továbbgondoló Ash vs Evil Dead, amellyey kapcsolatban már tavaly megtudtuk, hogy harmadik évada is lesz.

Bruce Campbell: Néha hagynod kell, hogy feltolják a fejed egy hulla hátsójába
Campbellt elsősorban a Gonosz halott-filmekből, és a tavaly indult sorozatverzióból ismerjük. Az Ash vs Evil Dead új évadáról beszélgettünk. Interjú.

Idén még nem hallatott magáról az akció- és horrorsorozat, mígnem aztán a Collider beszámolója szerint készítő Starz a New York-i Comic-Conon bejelentette, hogy a folytatásra még várni kell, ugyanis

a harmadik évad 2018. február 25-én fog startolni.

Miután az eddigi két évad egyaránt ősszel indult, már a februári premierdátum is váratlan, azonban utóbb nem is ez az igazi meglepetés, hanem az, hogy idén még nem indítják el az új szezont.

A premierdátum kitűzése mellett minimális beharangozó anyaggal is szolgált a Starz, amely közzétette az első képeket az Ash vs Evil Dead folytatásából. Az ismerős arcok, azaz az Ashley „Ash” Williamsként rendszeresen brillírozó Campbell, illetve a társait játszó Ray Santiago (Pablo) és Dana DeLorenzo (Kelly) és Lucy Lawless (Ruby) mellett egy új szereplő, Arielle Carver-O’Neill is felbukkan a képeken.

Starz/Renaissance Pictures
Starz/Renaissance Pictures
Starz/Renaissance Pictures
Kiemelt kép: Starz/Renaissance Pictures

Ajánlott videó

Olvasói sztorik