Kultúra

Meghalt Aradszky László

82 éves volt.

Életének 83. évében elhunyt Aradszky László – tudta meg az Index az énekes családjától.

Kedves Rajongók, Pályatársak, Barátok, Ferencváros szurkolók és a foci egyéb szerelmesei! Mély megrendüléssel tudatjuk a fájdalmas hírt, hogy Aradszky László táncdalénekes vasárnap este óta már nincs köztünk

Az énekes minden előjel nélkül, otthonában halt meg. Az Index megkeresésére fia, Aradszky Zsolt azt mondta, hogy a mentőket vasárnap este fél tíz körül riasztották, azonban ők már csak a halál beálltát tudták megállapítani. Temetéséről később intézkednek.

Aradszky László 1935-ben született Budapesten, slágereivel a magyar tánczene egyik legnépszerűbb előadójává vált. Mielőtt énekes lett, a Töltőtolljavító Ktsz.-ben dolgozott, majd 1963-ban a Magyar Rádió Tessék választani! versenyén megosztott első helyezést ért el Még ide-oda húz a szív című dalával.

Ő lett a magyar hanglemezgyártás történetének első aranylemezes előadója az Isten véled édes Piroskám című számot is tartalmazó albumával.

Több kitüntetést is kapott, köztük a Magyar Köztársaság Érdemrend lovagkeresztjét 2015-ben, évtizedek óta tartó töretlen, nagy népszerűségnek örvendő előadóművészi pályája elismeréseként.

Kiemelt kép: MTVA/Zih Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik