Kultúra

Autóbalesetben meghalt Rufus Hannah

Autóbalesetben elhunyt Rufus Hannah, aki számos, úgynevezett Bumfights-videóban szerepelt, amely hajléktalan emberek egymás közötti küzdelmét, veszélyes kaszkadőrjeleneteit mutatta be.

A 63 éves Hannah, aki a Georgia állambeli Adrianban élt, szerdán szenvedett halálos közúti balesetet.

Hannah 14 évesen kezdett inni. Mikor belépett a hadseregbe, a kiképzés alatt baleset érte, leszerelték, alkoholista lett és az utcára került. Hajléktalanként élt, amikor elkezdődött bumfighter karrierje. A filmesnek készülő középiskolás, Ryen McPherson öt dollárt ajánlott neki azért, ha fejjel belerohan az élelmiszerbolt előtt felhalmozott tejes dobozokba.

Az első Bumfights-videó 2002-ben jelent meg, ezt számos további követte, amelyekben Rufus és más hajléktalanok pár dollárért veszélyes kaszkadőrmutatványokat hajtottak végre – épületekről ugrottak le, fejjel rohantak az ajtónak, felgyújtották a hajukat vagy egymással verekedtek.

A szereplők rendszerint ittasak voltak a felvételek alatt. Hannah később elmondta, hogy egyszer, amikor egy acélajtóba verte a fejét, maradandó károsodást szenvedett.

A felvételeket több ezer példányban adták el DVD-n, kivívva a hajléktalanokat képviselő szervezetek tiltakozását, amelyek elítélték a Bumfights-videókat erőszakos tartalmuk miatt és azért is, mert a kiszolgáltatott embereket méltatlan helyzetbe hozták és ellenséges érzelmeket keltettek ellenük.

A videókat több országban betiltották. A felvételeken dolgozó négy embert Kaliforniában el is ítélték illegális harcok szervezéséért.

2006-ban a négy filmes 300 ezer dolláros kártérítést fizetett egy peren kívüli megállapodásban Hannah-nak és két társának, akik a videókon szerepeltek. Hannah az utóbbi 13 évben már nem ivott, gondnokként dolgozott. Felesége és négy gyermeke volt. Maga is a hajléktalanok ügyének aktivistája lett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik