Kultúra

Itt az első kép a Legendás állatok és megfigyelésük 2-ből

A fotó azt bizonyítja, hogy a második részben ismét útra fog kelni a főhős Göthe Salmander.

Július óta forog a tavalyi év egyik top kasszasikerévé vált Legendás állatok és megfigyelésük folytatása, melynek sztorijáról már a munkálatok kezdetekor kiderült egy s más.

Kiderült, miről fog szólni a Legendás állatok és megfigyelésük 2
Plusz további friss infók is érkeztek a már forgó varázslós moziról. Vigyázat: spoilerek!

J.K. Rowling azonos című műve alapján készült varázslós filmről már tudjuk, hogy háromnál is több folytatása lesz, melyek közül az első jövőre fog a mozikba kerülni. A Legendás állatok és megfigyelésük 2-ből néhány nappal ezelőtt a franchise hivatalos Twitterén jelent meg az első kép, amely egyelőre csupán az Eddie Redmayne által alakított Göthe Salmander visszautasított vízumkérvényét ábrázolja.

A képnek nyilván ahhoz van köze, hogy a második részben Salmander ismét utazni fog, csakhogy ezúttal nem New Yorkba, hanem Párizsba ruccan át, ugyanis a cselekmény a francia fővárosban játszódik majd.

Salmander mellett Tina (Katherine Waterston), Queenie (Alison Sudol), Jacob (Dan Fogler) és Leta Lestrange (Zoe Kravitz) és Gellert Grindelwald (Johnny Depp) is visszatér a folytatásban. Az új szereplők Thészeusz (Callum Turner) és Skender, a varázscirkusz-igazgató (Ólafur Darri Ólafsson) lesznek.

Megvan, ki lesz a fiatal Dumbledore a Legendás állatok-folytatásban
Számos brit színész: Christian Bale és Benedict Cumberbatch neve is felmerült, de más lett a befutó.

Az első rész után a folytatás forgatókönyvét is Rowling írta és a filmet ismét David Yates rendezi. A Legendás állatok és megfigyelésük 2 már fixen 2018. november 16-án fog az amerikai mozikba kerülni.

Kiemelt kép: Warner Bros. Pictures

Ajánlott videó

Olvasói sztorik