Kultúra

Kiugróan magas támogatást kapott Vajna Tímea üzlettársának filmje

A kormánybiztos volt élettársa, Dobó Kata rendezheti a vígjátékot.

Kiugróan magas fejlesztési támogatást adott a Magyar Nemzeti Filmalap Sárosi Mónika Kölcsönlakás című vígjátékára – írja a 444. A portál szerint Andy Vajna filmügyi kormánybiztos személyesen intézkedett a színdarab megfilmesítésének jogáért.

A 10,5 millió forintos fejlesztési támogatás nagyon soknak számít, különösen egy vígjáték esetében – a Filmalap döntőbizottsága jellemzően 3-4 millió forintot szokott megszavazni ilyen célra. Ray Cooney és John Chapman darabját tavaly mutatták be a Játékszínben Kapitány Iván rendezésében – először ő és gyártócége, a Filmservice akarta megfilmesíteni, de Vajna gyorsabb volt.

A Filmalap még nem is döntött a forgatókönyv támogatásáról, amikor februárban megalakult a Kölcsönlakás Filmgyártó Kft., áprilisban pedig megadták a fejlesztési támogatást. A portál megjegyzi, hogy Sárosi Mónikának nincs produceri végzettsége, és nagyjátékfilmet sem készített korábban, noha a támogatási szabályzat szerint ez előfeltétele a pályázatnak. Társproducerként szerepel a neve a Pappa Pia stáblistáján, erre hivatkozott referenciaként, bár a 444 forrásai szerint a forgatásokon nem bukkant fel.

Sárosi rendezvényszervezőként és PR-esként kapcsolódik Vajna köreihez, illetve a Fideszhez. 2013-ban Rogán Antal akkori belvárosi polgármesterrel szerződött kommunikációs munkákra az Absolute Occasion Kft.-n keresztül, emellett az Országgyűlés Hivatalának és az állami Educatio Nonprofit Kft.-nek is dolgozott. Üzleti kapcsolatban áll Vajna Tímeával – szeptember végéig társtulajdonos volt a szépségversenyeket bonyolító Universe Management Kft.-ben, és övé az a Sensation Event&Congress Kft. is, ami Vajna Tímea fellépéseit és rendezvényeit szervezi. Cége alvállalkozóként dolgozott a Csetényi Csaba-féle Network 360 Kft. és Affiliate Network Kft. olimpiai projektjeiben.

A leendő rendező nevéről sem Sárosi, sem a Filmalap nem beszélt, Dobó Kata viszont a TV2 egyik műsorában elárulta: filmet fog rendezni, ha kapnak rá támogatást. Azt is elmondta, hogy egy régi ismerőse kereste meg a Kölcsönlakás ötletével, és már készül a munkára: sok vígjátékot néz. Azt viszont nem gondolja, hogy a pályázat előnyhöz jutna amiatt, hogy régebben Andy Vajna élettársa volt.

Dobó Katának egyébként sem diplomája, sem tapasztalata nincs a rendezés terén, ami szintén pályázati előírás lenne. A film viszont több százmillió forint támogatásra számíthat – a Herendi Gábor-féle Valami Amerika 3-ra hasonló nagyságrendű, 9 millió forintos könyvfejlesztési támogatás után 500 millió forintot adott a Filmalap.

(A fenti képen a Kölcsönlakás próbája a Játékszínben. MTI fotó / Szigetváry Zsolt)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik