Kultúra

Horrornak sem lesz utolsó lesz Keanu Reeves klónozós sci-fije

Előzetest kapott a Replicas című film, melyben Neo egy tudóst alakít, aki miután elveszíti szeretteit, klónozza őket.

A tegnap kezdődött New York-i Comic-Conon debütált a Replicas című sci-fi thriller/horror előzetese, amely máris izgalmasnak és borzongatónak festi le a Keanu Reeves főszereplésével forgatott produkciót.

A 2004-es Holnaputánt és a 2008-as Az árulót is író, illetve az utóbbit rendezőként is jegyző Jeffrey Nachmanoff harmadik mozifilmjeként közeleg a Replicas, melynek főhőse a tudós Will Foster (Reeves), aki megszállottan igyekszik elérni azt, hogy képes legyen átültetni egy ember tudatát egy mechanikus testbe. Már majdnem sikerül is elérnie célját, amikor egy tragikus autóbaleset következtében elveszíti feleségét, Monát (Alice Eve) és két gyermeküket. Foster mindent kockára tesz, hogy titokban feltámassza őket, amely klónozással sikerül is neki. Igen ám, csakhogy idővel ezt a felesége klónja is megtudja.

A Replicas nehezen készült el, már 2014-ben bejelentették, ám pénzügyi és más problémák miatt csak idén sikerült összehozni. Reeves és Eve mellett a Szilícium-völgyből ismerős Thomas Middleditch és John Ortiz játsszák a fontosabb szerepeket a sci-fiben, amelynek még nincs meg a premierdátuma.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik