Térképen is követhető, százötvenedik epizódja felé közeledő Ismeretlen Budapest-sorozatunkban számos ma is álló, kevésbé ismert épületet, elpusztult csodákat, illetve végül csak tervasztalon megszületett tervet mutattunk be, de mindig csak arra néztünk, amerre a városi járókelők nem szoktak: felfelé.
A városban sétálva ezrével találunk néha ijesztően mozgó, de leginkább kopottnak és nem épp érdekesnek tűnő aknafedeleket, pedig azok egy csoportja érdekes történetet mesél el, sőt, a közel kilenc és fél évszázadon át fennálló Magyar Királyság talán legutolsó, mindenki számára kézzelfogható nyomait kínálja.
Budapesten 1881. május elsején, alig három hónappal az első próbahívás után a mai József Attila utca 10. számú házának egyik harmadik emeleti sarokszobájában (az épület helyén ma az apró Hild teret találjuk) született meg a főváros első nyilvános távbeszélőközpontja, ami az augusztusban megnyitó Királyi Pál utcai, illetve az ősszel indult Bem József téri központtal együtt az év végére már közel háromszáz előfizetőnek biztosította a telefonbeszélgetés élményét.
A következő években a hálózat gyorsan bővült, tizenhat év után viszont megszűnt a budapesti távbeszélőhálózat magánkézben való üzemeltetése, és a kereskedelemügyi miniszter 32.221/1897. számú rendeletével megszületett a
amely az átvételkor 3647 állomással kezdte meg a munkát, de a várólistán további ötszáz név szerepelt.
Ekkor még az oszlopok közé, illetve a Margit híd alsó vázára húzott kábelek tették lehetővé a beszélgetéseket, a helyzet azonban a következő évben gyökeresen megváltozott:
A századfordulón, illetve az 1946-ig fennálló Magyar Királyság idején lerakott fedlapok jó része persze azóta már rég a múlté, köszönhetően az utcák és járdák átépítésének, az új kábelrengetegek megjelenésének, és a második világháború óta eltelt több mint hetven évnek.
Néhányuk mégis megmaradt, így a városban sétálva könnyen beléjük botolhatunk, bár a szocializmusban ezek közül is számos darabot sikerült felismerhetetlenné tenni.
Egy részükről például eltüntették a feliratot, és ma gyanúsan tükörsimán néznek vissza a felettük elsétálókra:
Más esetekben nem elégedtek meg ennyivel, hanem a Posta Távbeszélőhálózat feliratot biggyesztették rájuk:
Előfordult persze az is, hogy csak a királyi jelző rövidítését („kir.”) tették többé-kevésbé olvashatatlanná:
Mindezek fényében igazán meglepő, hogy egyáltalán vannak még túlélők:
A történetet még tovább bonyolítja, hogy a javítások nem a város különböző területeire jellemzőek, hanem teljesen véletlenszerűen bukkannak fel, így könnyen megesik, hogy egymástól alig néhány lépésnyire megtalálhatjuk mind a négy verziót.
Ez történt a fenti esetekben is, hiszen a négy variáns egy ötszáz méteres sétával, a Lövölde tértől a Keleti pályaudvar felé indulva is felfedezhető:
