Kultúra

Megvan, hogy mikor érkezik az AZ második része

Még el sem kezdték forgatni, de már kitűzték a folytatás premierdátumát.

Lassan három hete fut a mozikban az AZ, mellyel kapcsolatban már a bemutatását követően biztossá vált, hogy lesz folytatása, amely a Stephen King-féle történet második felét fogja feldolgozni.

Ha csak filmben láttad az AZ-t, nem tudsz róla semmit
Amint az sejthető volt, az új AZ-film és a könyveredeti között egészen sok a különbség. Van, ami belefér, mások igen komolyan beleszólnak a dolgok menetébe.

Ugyan a sequel még csupán az előkészületi fázisban mozog, azonban a The Hollywood Reporter friss beszámolója szerint ez nem tántorította el az első részt is közösen gyártó Warner Bros. Pictures és New Line Cinema stúdiókat attól, hogy már ki is tűzzék az amerikai bemutatóját. Ennek értelmében

az IT: Chapter Two (AZ: Második fejezet) pontosan két évvel az AZ bemutatása után: 2019 szeptember 6-án fog a mozikba kerülni.

Az IMDb adatlapja szerint a folytatás bejelentése óta annyit haladt a projekt, hogy a már korábban aláírt Gary Dauberman mellé Jeffrey Jurgensen csatlakozott forgatókönyvírónak, így King regénye alapján ők ketten fogják kidolgozni a szkriptet. A rendező kiléte természetesen nem változott: a második fejezetet is az elsőt dirigáló Andy Muschietti fogja levezényelni.

Nagyjából januárra készülünk el a második film forgatókönyvével. Ideális esetben márciusban megkezdjük az előkészületeket. Az első rész a gyerekekről szól. A második ugyanezekről a karakterekről, csak 27 évvel később, már felnőttként. Ebben lesznek visszaemlékezések is 1989-re, amikor még gyerekek voltak a főhősök.

– nyilatkozta korábban a folytatásról Muschietti.

A második fejezet produceri munkáit ismételten a nővérével, Barbara Muschiettivel együtt a rendező, továbbá Roy Lee, Dan Lin, Seth Grahame-Smith és David Katzenberg végzik majd.

Megőrül az internet a videókért, amikben popslágerekre táncol az AZ bohóca
A mókás videókban a horror egyik emlékezetes jelenete alatt csendülnek fel jól ismert számok.

Jelenleg még sok kérdés nyitott a Chapter Two-val kapcsolatban, így pl. nem tudni, hogy játszanak-e majd benne az első rész gyerekszereplői, vagy őket az alapfilm jeleneteit újrafelhasználva tervezi megidézni Muschietti. Az viszont már biztos, hogy a főhősök felnőtt változataira új színészeket castingolnak, míg a horror emblematikus gonoszát, a bohóc Pennywise-t ismét Bill Skarsgard fogja életre kelteni.

Forrás: THR, kiemelt kép: Warner Bros. Pictures/New Line Cinema

Ajánlott videó

Olvasói sztorik