Kultúra

Magyarul is haláli az új Schwarzenegger-vígjáték előzetese

Keresztesi Ferenc
Keresztesi Ferenc

szárnyas hírvadász. 2017. 09. 23. 14:45

Megérkezett a Nyírjuk ki Günthert! szinkronizált trailere, amelyben ismét Gáti Oszkár kölcsönzi a hangját az akciósztárnak.
Korábban a témában:

Tavaly májusban harangozták be, de utóbb csak idén októberben érkezik majd meg a mozikba az Arnold Schwarzenegger főszereplésével készült Killing Gunther című akcióvígjáték, amely idehaza a Nyírjuk ki Günthert! keresztséget kapta. Az egyszerre flúgos és mozgalmas produkciónak augusztusban jött ki az előzetese, melyet a hazai forgalmazó Big Bang Media jóvoltából mostantól szinkronosan is nézhetünk.

A Taran Killam forgatókönyvéből és rendezésében készülő produkció a világ legjobb bérgyilkosáról: a nagyképű Güntherről fog szólni, aki néhány riválisa célkeresztjébe kerül, ezért nyomozni kezd, hogy mégis ki és miért akarja eltenni láb alól. Mindeközben az őt levadászni szándékozók mindent megtesznek a kiiktatása érdekében, azonban Günther akkora ász, hogy egy lépéssel mindig a többiek előtt jár.

Az idén 70 éves testépítőből-lett-színészből-lett-kormányzóból-lett-színész mellett Killam hitvese: az Így jártam anyátokkal Robinjaként befutott és a Marvel-filmekben is gyakorta feltűnő Cobie Smulders, továbbá Bobby Moynihan, Kumail Nanjiani és Randall Park játszik a produkcióban.

A mókás ökörségnek ígérkező Nyírjuk ki Günthert! október 19-én fog megérkezni a magyar mozikba.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

3094101 05/08/2017 A Russian fan during the 2017 IIHF World Championship group stage match between the German and Russian national teams. Alexey Kudenko/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.