Kultúra

Tom Hanks-szel készül Az ember, akit Ovénak hívnak hollywoodi változata

Az Oscar-díjas színész fogja játszani a főszerepet a feldolgozásban, amelynek az egyik producere is ő lesz.

2015-ben mutatták be Svédországban a Fredrik Backman 2012-es regénye alapján Hannes Holm által írt és rendezett Az ember, akit Ovénak hívnak (En man som heter Ove) című svéd dramedyt, amely tavaly aztán bejárta a világot és számos egyéb elismerés mellett elnyerte a legjobb vígjátéknak járó Európai Filmdíjat, sőt: két kategóriában (legjobb idegen nyelvű film, legjobb haj és smink) is Oscarra jelölték.

Nemzetközi sikerei nyomán nem véletlen, hogy Hollywoodban is felfigyeltek a svéd alkotásra, melynek a Variety értesülése szerint már tervezik is az amerikai változatát. Az Ember, akit Ovénak hívnak feldolgozása az SF Studios és a Playtone stúdiók összefogásában fog készülni és

a kétszeres Oscar-díjas Tom Hanks fogja játszani a főszerepet a filmben, amelynek ő lesz az egyik producere is. Hanks mellett a producerek között van még a színész felesége, Rita Wilson is.Többet egyelőre nem tudni a produkcióról, amely már messze nem az első olyan remake lesz, amelyet egy nagy sikerű svéd alkotás alapján forgatnak. A legismertebb áldozatok a 2008-as Engedj be! és a 2009-es A tetovált lány, melyeknek hollywoodi klónjai 2010-ben és 2011-ben kerültek a mozikba.

Ezek ott északon valamit nagyon tudnak
A skandináv komédia szégyentelen dicsérete következik.

Az ember, akit Ovénak hívnak a címszereplő Ovéról szól, aki egy mogorva, magának való ember. Utálja a modern technikát és a szomszédait, akikkel kapcsolatban nem érti, miért nem tudják betartani a szabályokat a parkolással, a kutyasétáltatással és a zajongással kapcsolatban egy kertvárosban. Az 59 éves Ovét csak a hétköznapi rutinja élteti, azonban utóbb az is értelmét veszti számára, amikor elküldik a munkahelyéről. Ha ez még nem lenne elég, egy új család is a szomszédságba költözik, akik annak ellenére meglátják benne a jóságot, hogy Ove mindenkivel azt akarja elhitetni, neki igazából nincs is szíve.

Forrás: Variety, kiemelt kép: Getty Images/Theo Wargo

Ajánlott videó

Olvasói sztorik