Kultúra

Lady Gaga életétől egy kicsit mind elszomorodunk

Szeptember 22-én jött ki a Netflixen a Lady Gagáról szóló dokumentumfilm, amit Chris Moukarbel rendezett. Moukarbel korábban elmondta, hogy nem volt nehéz dolga, ugyanis az énekesnő tudomást sem vett a kamerákról. A lehető legegyszerűbben tudták megmutatni, hogy milyenek Gaga hétköznapjai. A rendező szerint egy átlagos 31 éves nőt láthatunk a képernyőn, aki pontosan úgy viselkedik otthon, mint bárki más.

Annyiból igaza van, hogy Lady Gaga eszik, iszik, főz, nevet vagy éppen sír, csak mindezt egy kisebb csapatnyi ember társaságában teszi. 

A Five Feet Two annak is egy erős dokumentumfilm lehet, akit hidegen hagy Lady Gaga. Olyan érzelmi hullámvölgyeket mutat be ez a másfél óra, hogy egyik pillanatban legszívesebben Gagával buliznánk, a másikban pedig megvigasztalnánk, hogy egyszer majd biztos neki is összejön a család. Lehet, hogy sikerül a karrier, a pénz és a szerelem.

Lady Gaga őszintén mesél betegségéről új dokumentumfilmjében
Intim betekintést enged Lady Gaga életébe a róla készült dokumentumfilm.

A cím egy 1920-as években írt dalra, és egyben Lady Gaga 155 centis magasságára utal. Azt ugyan nem követhetjük elejétől a végéig, hogy néz ki Gaga egy napja, de zanzásított verziót kaphatunk az elmúlt egy évéből, abból, hogyan élte meg a Joanne című albumának előkészületeit, és a karrierje csúcspontjának tartott Super Bowlt, ahol a félidei műsorban állhatott ki több száz millió ember elé. Egészen furcsa látni, hogy látja ezt valaki a másik oldalról. Lehet, hogy mi legyintettünk a halftime show-ra, hogy láttunk már nagyobb durranást is, de Gaga élete egyik legfontosabb pillanataként élte meg azt a negyedórát, ahol végül nem ment szembe Trumppal, és Beyoncé sem jelent meg. Neki a Super Bowl azt jelentette, hogy elismerték a munkásságát, a legnagyobbak közé került.

Fotó: Netflix

Stefani Joanne Angelina Germanotta, vagyis Lady Gaga márciusban töltötte be a 31-et, és úgy érzi, most van igazán tudatában a testének. És mindezt úgy, hogy nem olyan régen bontotta fel az eljegyzését a színész Taylor Kinney-vel.

Éppen egy más életszakaszban vagyok. […] Jobban érzem magam, mint valaha. Már nem vagyok bizonytalan magamban. Nem vagyok bizonytalan a nőiességemet illetően. Már nem szégyellem, amim van. Szexibbnek érzem magam.

Sokat ugyan a filmben nem beszélt a kapcsolatáról, de az elhangzott, hogy minél sikeresebb, annál inkább magára marad. Sorra veszíti el a szerelmeit. „Nem voltam elég” – mondta. Harmadszorra sem jött össze, de a szakításait a a számaiban dolgozta fel.

Azt szokták mondani, hogy ez olyan, mint egy nyílt szívműtét.

A filmből az is kiderül, hogy korábban miért sokkolta a sajtót és a rajongóit húsruhával, és más, ruháknak alig nevezhető külsővel. Egyszerűen amikor a férfiak uralta szakma nőiességet, és minél több szexualitást várt el tőle, ő bedobott valami teljesen abszurd darabot, hogy érezze, ő irányít.

Fotó: Netflix

Minden pillanatot semmiképpen sem lőnék le a Netflix dokumentumfilmjéből, de ami a leginkább eszébe jut Gaga egy évéről, hogy mindig van ott van valaki körülötte. A konyhában sem volt négy embernél kevesebb, a medence mellett sem egyedül monokinizett. Az viszont már más kérdés, hogy estére tök egyedül marad. És ezt nem mi találgatjuk, hanem Lady Gaga mondja ki.

Egyedül vagyok minden este. Mindenki lelép, és egyedül vagyok. Onnan kezdve, hogy mindenki hozzám ér, mindenki beszél hozzám, eljutok a teljes csöndig.

Természetesen az se maradhatott ki, amiről egy ideje az egész világ tud. Lady Gaga beteg, a fellépéseit lemondta. Pár évvel ezelőtt eltört a csípője, azóta nem tudott teljesen felépülni, folyamatos izomfájdalom gyötri, az egész teste begörcsöl, ami óriási fájdalommal jár. A filmet gyakorlatilag végigkíséri Gaga rehabilitációja, hogy mennyien próbálják összerakni legalább egy koncert erejéig.

Aki csak a pletykákért nézné meg Lady Gaga elmúlt egy évét, annak csalódnia kell, ki is hagyhatja nyugodtan. Az egyszerűsége viszi el a filmet, hogy Gaga életében nincs semmi pláne azon kívül, hogy milliók, rajongók, paparazzók, biztonságiak, sminkesek, rendezők, producerek, és még nem tudom, kik veszik körül. Azt a pár órát kivéve, amikor aludni próbál.

Borítókép: Netflix

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik