Kultúra

Meghalt Albert Speer Jr.

Elhunyt 83 éves korában Albert Speer Jr., német sztárépítész és várostervező, aki egész életében igyekezett távol tartani magát háborús bűnös apja náci múltjától.

Speer Jr., akinek már nagyapja és dédapja is építész volt, pénteken Frankfurtban halt meg – közölte az általa alapított Albert Speer és társa építésziroda.

A Bild értesülése szerint az építész csütörtökön otthonában elesett, több csontját eltörte, ezért kórházba szállították, ahol a csípőműtétjét követően halt meg.

Hatéves volt, amikor apját, Hitler kedvenc építészét a nürnbergi bíróság háborús bűnök miatt 20 év börtönbüntetésre ítélte. Apja, aki a bíróság előtt és később memoárjában is elismerte bűnösségét és felelősségét, 1966-ban szabadult és 1981-ben, 76 évesen, szívroham következtében hunyt el.

Speer Jr. 2010-ben a Süddeutsche Zeitungnak adott interjújában elmondta: belefáradt, hogy mindig az apjáról kérdezik.

Egész életemben igyekeztem elválasztani magam az apámtól

– hangsúlyozta Speer, aki ugyanakkor aktívan segítette a történészeket apja náci múltjának feltárásában.

Saját építészcégét 1964-ben hozta létre Frankfurtban. Számos munkájával nyert díjakat, a háború utáni német építészet és várostervezés egyik legjelentősebb alakjának tartják.

Építész pályafutása során környezetbarát, helytakarékos és energiahatékony épületeket tervezett. Az emberléptékű várostervezés híve volt, egy interjúban abszolút őrültségnek nevezte a 400 méternél magasabb épületeket, amelyek szerinte rossz hatékonyságúak és fölöslegesek.

Építészirodája részt vett a frankfurti Európai Központi Bank és a hannoveri Expo 2000 tervezésében, és 200 alkalmazottal dolgozó irodáját választották ki arra, hogy stadionokat tervezzen a 2022-es katari labdarúgó-világbajnokságra.

(MTI, kiemelt kép: Europress)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik