Kultúra

Péterfy Gergely: Írókat nem lehet tenyészteni

Jászberényi Sándor
Jászberényi Sándor

újságíró, haditudósító, író. 2017. 09. 14. 11:00

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének igazgatóját a regényírásról, irodalompolitikáról, a NER-kompatibilitásról és a Moszkva-téri bulikról kérdeztük.

A Kitömött barbár című könyve nagy siker lett. Németországban is remek kritikákat kapott, Magyarországon is hamar a kánon élére került. Hogyan viseli a sikert?

Nehezen. A sikertől nekem nem megy könnyebben az írás, sőt most sokkal jobban pánikolok, hogy milyen lesz a következő könyv, mint azt megszoktam. Nem tudok elég szabadon gondolkodni, mert mindig ott van az, hogy jobbat kell írnom, mint az előző, és mindig bennem zakatol, hogy mi van, hogyha nem lesz jobb. Ez nagyon lassítja a munkát. Továbbá, nagyon sok helyen rákaptak arra, hogy mindenfélékről megkérdezik a véleményem. Nyilvánvaló volt hogy ezeknek a kéréseknek eleget kell tenni, de ez is nagyon sok időt elvitt. Megírtam egy szekérderéknyi közéleti publicisztikát, de mostanra már szinte teljesen kiszálltam ebből,

mert úgy én nem tudok regényt írni, hogy közben valami más is az eszembe jár. Ahhoz nekem teljesen legyalult tudat kell, ahonnan minden más száműzve van, kivéve a regényt.

Hazaárulózták is tárcái miatt.

Persze. Ez az úriemberség elmaradhatatlan velejárója manapság.

A Kitömött barbárhoz rengeteget kellett kutatnia, megtanult gót betűs kéziratokat olvasni. Szabadkőműves archívumokban keresett. Le is doktorált közben.

Igazából eladtam disszertációnak a regény szárazanyagát. Elfogadták. Az irodalomtudományok doktora lettem.

Jó hosszú utat járt be. Több legenda is kering arról, milyen duhaj vadállat volt fiatalabb korában. Például, hogy arra specializálta magát a 80-as években, hogy vadidegenek házibulijaira jár, amiknek pontos helyéről a Moszkva téren szerzett információt.

Ez nem az én specialitásom volt, ez a legjobb műfaj volt a 80-as években. Ahogy a Moszkva tér című filmben is megvan, és ahogyan én is írtam “A B oldal” című regényemben, az ember kiment és fülelte, hol hangzik el, hogy „buli van ebben és ebben lakásban”. Aztán mentünk, felcsengettünk és azt mondtuk, hogy Zoli haverjai vagyunk. Vagy a Lacié, vagy a Veráé. Ez többnyire bejött. Olyan atmoszféra volt a városban, hogy igazából mindenki mindenhová bemehetett és az a 16-30 éves korosztály nagyjából ismerte egymást, így nagyon nyitott buliélet folyt a városban. Be lehetett menni bármelyik lakásba mindenki szívesen látott mindenkit. Az a regény is a 80-as években kezdődik, amit most írok, igaz nem erről, de valamennyire azért ez is benne van. Ha akkori atmoszféráról beszél az ember, azért belepillant abba is, milyen iszonyatosan megváltozott azóta az emberi miliő.

Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás
Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás

Kertész Imre mondta, hogy mikor a Sorstalanságot írta, akkor a Kádár-rendszerről írt, a Kádár-rendszer köszön vissza benne, mert értelemszerűen az a korszak hat rá, amelyben él. Ön hogy van ezzel? Most nem a Kádár-rendszerre, hanem ugye az Orbán-rezsimre gondolok.

Az mindenképp hat. Azt a dolgot, hogy hogyan keveredett el idáig az ország, hogyan jutott el ebbe a slamasztikába, az olyan intenzíven piszkálja az ember csőrét, hogy írás közben nem tudja kivonni magát alóla. Nem lehet nem erről beszélni. Még ha nagyon áttételesen, de akkor is megjelenik. Megúszhatatlan, hogy ez valahogy bele ne szüremkedjen ebbe az egészbe. A kitömött barbárban is van erről szó. Az ember mindig a saját korából ír, az író nem tudja letenni a „kortársságát.”

Elég nagy botrányok vannak most a kortárs irodalom és finanszírozása körül.

Párhuzamosan kiépül egy olyan forradalmi társadalom, amely létrehozza az intézményrendszerét, mellyel, ha nem is egy csapásra szétrombolja, de lassanként anyagilag fojtja meg a műhelyeket, tereket, lapokat, fórumokat, szerkesztőségeket, emberi közösségeket, melyben a gyűlölt és rettegett, szerintük bal-liberális (szerintem egyáltalán nem bal-liberális, de most hagyjuk meg ezt a munkanevet) világ összeesküvésének fióktelepei működnek. Ebbe az irodalom eddigi elitje is beletartozik. Ezt nevezem úgy, hogy „a dilettánsok bosszúja”. A KMTG is, az MMA is azt gondolja, hogy fel lehet függeszteni azokat a diskurzusokat, melyeket a világ épebb felén folytatnak, és ezt le lehet cserélni olyanokra, melyekben nincs gender, nincs tolerancia, nincs multikulti, és így tovább. Maga az irodalom is egy diskurzus: valaki vagy bele tud szólni értelmesen abba, amiről mások már beszélnek, vagy megpróbál új témát nyitni, ami teljesen normális folyamat. Most azonban olyan témákkal akarnak új threadet nyitni, amelyekről már mindenki megállapította, hogy ezen túl vagyunk, hagyjuk a francba. Olyasmi ez, mint a tudományban a “lapos Föld-elmélet”. Macsóság, nacionalizmus és nőgyűlölet, mint a Kelet-európai irodalom forradalmi újdonsága, ez azért elég sután hangzik. Amúgy meg az irodalom rendben van, sok jó könyv íródik, sok ember, sok fiatal ír jól. Most épp a FISZ-táborban Visegrádon tartottam egy prózakurzust, és a Szekszárdi Magasiskolában, és elképesztő tehetséges emberekkel találkoztam a huszonéves és kora harmincas korosztályból. Meg ott vannak a saját mentoráltjaim a Független Mentorhálózatból, három csodásan tehetséges fiatal. Tehát abból a szögből, ahonnan én nézem, iszonyatos mennyiségben van irodalom és nagyon erős pezsgés is van benne.

A KMTG a NER-kompatibilis írók tömörülése?

Persze. Úgy is adja el néhány ember magát, hogy kitalálta a NER-kompatibilis író algoritmusát, és azt ígéri, hogy tud szállítani ilyen NER-kompatibilis írókat, akikre most nagy a kereslet. A NER-nek nincs igazán jó írója, és nyilván sok csillogószemű, friss naiv jelöltet kap, akikből úgy gondolják, NER-kompatibilis írókat lehet gyártani. De ez baromság. Az irodalom nem így működik, írókat nem lehet tenyészteni. Haveri vállalkozásokat lehet, pénzből csomó mindent lehet csinálni, a haverok zsebét tele lehet tömni, lehet baromi rossz hatásfokkal működő állami vállalatokat csinálni, de irodalmat biztos, hogy nem lehet. Az irodalom egészen máshogy keletkezik, ez az elgondolás az irodalom genetikájának mélységes nem ismeretéről tanúskodik, már csak ezért is bűzlik az egész.

Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás
Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás

Ahogyan az egész ország. Ténfereg ki innen a szakképzett, az értelmiségi. Németországban elképesztő jó fogadtatása volt a könyvének, íróként jegyezik ott. Nem gondolt arra, hogy elég volt ebből, ami itthon van és elmegy külföldre?

Péterfy Gergely

1966. október 31. -én született Budapesten. Művei: Félelem az egértől (elbeszélések, 1994), A B oldal (regény, 1998), A tűzoltóparancsnok szomorúsága (regény, 2000), Bányató (regény, 2004), Misikönyv (meseregény, 2004-2005), Halál Budán (regény, 2008), Örök völgy (2012), Kitömött barbár (regény, 2014).

Én állati dühös vagyok, mert pont addigra lett megint egy Kádár-kor, mire én már megöregedtem és magyar író lettem. A 80-as években töprengett ugye az ember azon, hogy most akkor lelépjen vagy ne lépjen le. Én húsz éves fejjel kaptam el a Gorbacsov-érát, az egész rendszer erjedését, mikor már az volt a levegőben, hogy nem kell elmenni, mert most már itt is megváltozik a dolog. Ezután tényleg meg is változott. De tizenéves koromban, mikor még nem látszott az egész rendszernek az ingása, akkor az ember úgy látta, hogy előbb-utóbb úgy is el kell menni, disszidálni kell, mert itt megfojt ez a szürkeség. Az embernek akkor szülei voltak, azért vacillált, hogy elmegy és akkor ki tudja meddig nem látja őket, most meg gyerekek vannak, akiket átplántálni rettenetese macerás – főleg ilyen patchwork családdal, ami nálunk van. Amikor fiatal voltam, nem kellett disszidálni. Most, mire megint az van, hogy el kellene menni, de már késő. Nem leszek már német író.

Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének igazgatója lett, éppen az Alexandra összedőlése okozta válság közepén.

Az összedőlése utáni helyzetet kell orvosolni. Amikor bedőlt az Alexandra, azért megreccsent az egész könyvpiac is. Itt nem is a nagy kiadók, hanem a kis kiadók sínylették meg rettenetesen és nagyon sok kis cég, családi vállalkozás került csődhelyzetbe. Nekem ezt a problémát kell kezelnem.

Lobbiztak  azért, hogy a kormány szálljon be a piacra?

Mi azért lobbiztunk, hogy szülessenek olyan törvényváltoztatások, amelyek könnyítenek a kiadók helyzetén. Tehát nem állami pénz kell a könyvkiadásba, ahol van, ott rosszat tesz. Például Kerényi Imre könyvsorozatánál… A közvetlen állami beavatkozás torzítóan hat a könyvpiacra, végképp nem kell oda állami pénz. Ha az NKA jól működik, és többé-kevésbé működik, az elég, annyira van szükség, meg néhány jó szándékú, kreatív törvényváltoztatásra.

Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás
Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás

A könyvkiadó pályázhatott régen az NKA-nál, nyomdai költségre, szerzői honoráriumra. Vagyis nem kellett semmit fizetnie, csak a nevét adnia egy-egy könyvhöz, így mindenképpen win-win biznisz volt a kiadónak. Ez nem torzította a piacot?

Nem, mert ezt egy kis nyelv, kis kultúra, kis piac. A nemzeti kultúrát, elsőkötetes szerzőket, versesköteteket, tudományos munkákat nem lehet piaci alapon eltartani. Egy kiadó nem fogja ezeket kiadni, mert nem fog neki pénzben megtérülni. Viszont ezeknek a könyveknek meg kell jelenniük valahogy. Az államnak az a feladata, hogy ezeket a dolgokat dotálja olyan kuratóriumok segítségével, melyek többféle oldalról érkező emberekből állnak. Ők majd megszavazzák, mire lehet elkölteni a pénzt. Persze sokkal szerteágazóbb támogatási hálózat kellene magányalapítványokkal, független önkormányzatok támogatásával, de sajnos Magyarországon marad a vízfej, minden egy központból származik vagy marad el. De még egyszer mondom, önmagában az NKA jó rendszer, ilyenre szükség van. Ez nem torzítja el a piacot, hiszen maga a piac, vagy a nyereséges könyveladás nagy példányszámú könyvek esetében áll fenn. Alaphelyzetben egy szerző, mire eljut oda, hogy megírja a sikerkönyvét, addig megír néhány olyat, ami nem feltétlenül sikeres, ezeknek a könyveknek is meg kell jelenniük, hogy egy életmű felépüljön, és állami segítség vagy alapítványi támogatások nélkül ez sem megy. Egy verseskönyvből nem igazán lehet soha piaci sikert csinálni, de hát az is meg kell jelenjen, még ha csak három-négyszázan veszik meg, akkor is. Ahhoz kell a támogatás, hogy egy kiadó ebbe ne bukjon bele.

Sárközy Bence legutóbb azt mesélte, hogy kezd helyreállni a könyvpiac.

A könyvhéten mindenki elég optimista volt, valamennyire nőttek a bevételek, és viszonylag kezd normalizálódni a dolog. A volt Alexandra-boltokat is részben átvette a Líra, a Libri, és a Bookangel. Valamennyire helyreáll majd a piac, de még nagyon sok dolgot meg kellene tenni. Egy csomó olyan törvényhozási  lehetőség is segítene, ami még megvolt például a 90-es évek végén, kétezres évek elején, például a pedagógusok utalványt kaptak könyvvásárlásra. A kormány támogatta azokat, akiknek a munkaeszköze a könyv. Az ilyen kezdeményezések eltűntek, és érződik a hiányuk. Vagy ott vannak a TAO-pénzek, ha a színházak meg a filmek kaphatnak, mért zárják ki belőle a kiadókat? Egy csomó országban vannak különféle támogatási rendszerek, Olaszországban például a tinédzserek könyvvásárlását támogatják, hogy rákapjanak a könyvre. Tehát vannak olyan lehetőségek, amivel lehetne élénkíteni a könyvpiacot, és a kiadókat ilyen áttételes módon megsegíteni egy-két barátságos törvénnyel.

vissza a címlapra

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.