Kultúra

Hollywoodban is megirigyelnék a Viszkis-film poszterét

Annyira patent lett a plakát, amely az Antal Nimród rendezésében közelgő akciófilmhez készült.

Már az utómunkálatokat tapossa az Antal Nimród rendezésében készülő A Viszkis, amely november végén fog a mozikba kerülni. A produkciónak nemrégiben megjelent a teaser trailere, melyet követően mostanra pedig elkészült a hivatalos posztere, amely ilyen marha jól néz ki:

InterCom

A plakáttal együtt A Viszkis sillabusza is megérkezett: Vagány volt, híres lett. Ő az, akit mindenki ismer, olyasmit mert, amit senki előtte, és aki mindig egy lépéssel a rendőrség előtt járt. És aki minden bankrablása előtt megivott egy pohár viszkit. Ambrus Attila (Szalay Bence) félárván nő fel, zűrös kamaszkort és javítóintézeti éveket hagy maga mögött, amikor Erdélyből kalandos körülmények között Magyarországra szökik. De az új élet nehezebbnek bizonyul, mint a régi. Egy hokicsapat kapusa és szertárosa lesz, de továbbra sincs pénze, se barátnője… míg rá nem jön, miben jó igazán. Vakmerő, gyors és alapos. Egymás után fosztja ki a postákat, bankokat, utazási irodákat. Egyre nagyobbakat kaszál, egyre éhesebb a sikerre, egyre többet akar magának, és új szerelmének (Móga Piroska). De az utolsó balhéja kudarcba fullad, és végül a régóta nyomában lihegő nyomozó (Schneider Zoltán) kezei közé kerül, aki szembesíti őt a tetteivel. Kettejük játszmája azonban korántsem zárul le a Viszkis elfogásával…

Az immár kultikus Kontroll és a Ragadozók rendezőjének filmje november 23-án fog mozikba kerülni.

Forrás: InterCom

Ajánlott videó

Olvasói sztorik